Mikor elindult a blog 2012 tavaszán nem gondoltam, hogy még két évvel később is működni fog. Hajrá optimizmus:) De mivel működik, sőt időközben két évesek lettünk ( ez esetben szándékos a többesszám ) úgy döntöttem, hogy beavatlak benneteket a blog születésének titkába. Ezáltal talán rólam is egy picit többet megtudtok majd.
Maga az ötlet, hogy kellene valamit csinálni 2011 telén fogalmazódott meg bennem, mikor elváltam, és egy gyönyörű kertes házból egy szó szerint lepukkant panelba kerültem. Én a megrögzött kertész, akinek mindenre a megoldás egy kis gyomlálás volt. Szó szerint. Ha valami bánat ért, gyorsan kigyomláltam az egyik sziklakertet, vagy kitakarítottam a tavat.... Egyszóval nem is a ház, a bútorok hanem a kertem hiányzott de nagyon. És akkor jött a blog ötlet, ha nem kertészkedhetek szó szerint, majd kertészkedem virtuálisan. Időközben persze a lakásfelújítással is kellett foglalkozni, így adott volt, hogy akkor írok arról is. Tehát innentől kezdve ha bánatom volt, írtam :) Na és lak-berendeztem.
Pontosabban egy romos panelből próbáltam meg otthont teremteni, ami úgy gondolom mostanra sikerült. Sőt, hogy ne legyen olyan unalmas az élet, mire végeztem A Női Otthonnal, már el is adtam, így újra felújítok, de ezúttal már egy házat, amihez természetesen kert is van :) akik rendszeresen olvassák a blogot, most éppen ennek lehetnek " szemtanúi ".
Persze az egészben nagy hasznomra volt, van mindannak amit tanultam, tanulok, és a szakmám sem áll távol attól amiről írok. Mert igen, közben dolgozom is, sokszor napi 12 órában, mint minden más édesanya.
Itt akkor gyorsan térjünk is ki a fiaimra, akik már nem kicsik, önálló akaratuk, önálló döntéseik vannak, így képet sajnos nem mutathatok róluk, de higgyétek el igen jóképűek. Na persze mint mindenki más én is elfogult vagyok ha a fiaimról van szó :)
És, hogy mi az eredeti szakmám? Mert gondolom most sokatokban felmerül a kérdés. Elárulom. Népi Játszóház Vezető Szervező, ( arra, hogy mit is jelent ez pontosan most nem térek ki, mert nem akarlak ezzel untatni benneteket ) virágkötő, és lakberendezést is tanultam, bár ezt mivel közbejött a válás már nem fejeztem be, de talán nem is ez a fontos.
Akkor most nézzük a munkámat : a névjegykártyám szerint, Area Manager. Azt hiszem erre sem térek ki részletesen, mert ez is igen hosszú lenne. Röviden tömören egy Spanyol cégnél dolgozom, ahol a Kertészeti termékek egy részéért vagyok felelős.
Ha nem bánjátok a szó szoros értelembe vett magánéletemről nem beszélek, valamit mégis csak meg kell tartanom magamnak :) Azt viszont megígérhetem, ha jelentősebb eseményre, netán egy esküvőre sor kerül valaha az életemben, arról mindenképpen beszámolok nektek :)
És akkor meséljenek tovább helyettem a képek, ez lennék én, ahogy mondani szoktam, egy " lány " a szomszédból.
Igen, ez lennék én :) A plakát egy munka kapcsán készült, de ígérem mindjárt mutatok többet is magamból! |
Az én egyik képem, ami bár szorosan a munkámhoz kapcsolódik, mégis szeretem :) |
És ez már tényleg a lány a szomszédból :) |
Ez már a hobbi. Mi más mint a lakberendezés? :) |
Egy kis pihi. |
És, hogy lássátok milyen öreg vagyok :) Nagyobbik kicsi fiam szülinapja egy évvel ezelőtt. |
Eni, egy lány a szomszédból.
0 megjegyzés