Ikeás bútora szerintem a legtöbb embernek van, nem tagadom én is szeretem őket, de a meglévő darabok már nem illettek egy polgári otthon képébe. Így gondoltam egy merészet, és egy kicsit újragomboltam az egyik meglévő komódot. Ha másnak megy, nekem is sikerülni fog alapon.
És tényleg sikerült, sőt első darabnak szerintem egészen pofás lett :)
A kiszemelt áldozatról sajnos nincs rendes előtte fotóm, de talán így jobban látjátok milyen egyszerű. Csak lazán kávézgatva az étkező egyik sarkában :) |
Persze ehhez egy speciális festékre is szükség van ami nem más, mint az ASCP, ami egy kréta alapú, igen jól tapadó vízbázisú festék. Ha ezzel dolgozunk tulajdonképpen semmi különös előkészítésre nincs szükség, elmarad a fárasztó csiszolás, na és persze az alapozás kihagyásával is rengeteg időt, és energiát takaríthatunk meg. Az enyém még Hollandiából érkezett, de ma már van magyarországi forgalmazó is, így egy kicsit gyorsabb a hozzájutás. Sőt elárulok egy titkot, vannak akik házilag készítik, mert bizony azt is lehet!
Erről egyébként már többször írtam nektek, hogy viszonylag türelmetlen ember lévén, mindent rögtön és azonnal akarok, ezért kellettek a szögek is, mert nem bírtam kivárni, hogy a ragasztó megkössön. És mint látjátok, a festés is minden előkészület nélkül kezdődött, így esett, hogy még a fiókokból sem pakoltam ki. Na de ezt betudom annak, hogy Bak vagyok :) És hát többnyire ezért is használom ezt a festéket, mert hihetetlenül gyorsan szárad, és ez a türelmetlen emberek számára kifejezetten előnyös.
Itt már látszanak a díszlécek is, és az is, hogy már az első réteg milyen szépen befedte az egyébként szürke felületet. |
A tetejével azért kicsit nehezebb dolgom volt, sőt a kép csalóka, mert nem is én vagyok rajta :) |
Szóval a tetejénél jött az extra csavar, mert az nem akartam fehérre kenni, így került képbe Bia barátnőm aki egy új technikát tanított nekem, ehhez viszont nem volt mese csiszolni kellett. Miután a felület alaposan le lett csiszolva, egy rongy segítségével vastaglazúrt vittünk fel a felületre. Így gyönyörű barna színe lett, és a fa természetes erezete is megmaradt. erről a technikáról Bia blogján http://bluerdesign.hu/ bővebben olvashattok.
És a végeredmény ami úgy gondolom magáért beszél, és megérte a mindösszesen két este ráfordított energiát. |
És a már elkészült komód ideiglenes helyén, mert a történet csattanója, hogy azóta új tulajdonoshoz került :) |
Ha tetszett a bejegyzés, esetleg szeretnél még képeket nézegetni, ötletelni, csatlakozz a Kreatív kert - Kreatív otthon oldalához a facebookon! Ezt itt teheted:https://www.facebook.com/kreativkert?ref=hl
Eni
Kedves Eni! Ezek szerint nem csak koptatott festésre való az ASCP festék? Mert bárhol nézelődtem, csak olyan bútort láttam.Te lakkoztad is? Valahol azt olvastam, hogy festés után valami vaxfélét kell rákenni.Hány réteg kell, hogy tökéletesen fedjen?A komódra kb. mennyi festéket használtál ? Én 2 nap múlva kezdeném a konyhabútor festését és jól jönne a festékszükséglethez támpont.
VálaszTörlésKedves Giudi!
VálaszTörlésElnézést a kései válaszért, de nem tartózkodtam gépközelben, így időzített bejegyzéseket láttatok. Remélem még nem késő a válasz. Nem, nem csak koptatott festésre való, csak az most nagy divat, így sokan azt a technikát alkalmazzák. A tartósság érdekében valóban vaxolni, vagy lakkozni kell, ezeket a termékeket a festékekkel együtt meg tudod vásárolni. az a festendő bútor színétől függ, hogy hány réteg festék kell, illetve, hogy sötét vagy világos színűre tervezed. Én ezt a komódot 3 rétegben kentem, és ehhez 2-3 dl-er festéket használtam el, és natúr színű vaxal rögzítettem. Eni