Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én és a műanyag, nem vagyunk túl nagy barátságban. Így ha arról van szó, hogy kert, akkor bizony hatalmas kőből készült kaspókról álmodozom. Igen, egyenlőre csak álmodozom, mert egy-egy ilyen kaspónak számomra horror az ára. Így marad az olcsó műanyag, illetve jó alternatíva lenne még az agyag, de sajnos télen az sok esetben szétfagy, még ha az a bizonyos fagyálló címke rajta is van.
Viszont most azt hiszem megtaláltam a kompromisszumos megoldást, legalábbis addig, még nem lesz több százezer forintom az álom kaspókra. Már egy ideje tesztelem az elkészült darabokat, és esőt bizony kaptak bőven, szóval működik :)

Első lépésként keres egy üres kaspót, és NE ültesd be mint én, mert akkor jóval könnyebb dolgod lesz mint nekem :)
Majd készítsd ki a hozzávalókat, ez esetben Dekor Paint fehér és fekete festéket, amiből én most szürkét kevertem.
Majd a " kulcs " a 3 D por, ami igen csak hasonlít a tejbegrízre.
Az első próba, a szín stimmel, a 3 D por kevés, de ezt csak találomra lehet csinálni, így öntöttem még bele egy jó adagot.
Ez egy másik cserép, igen a sokadik, mert abból a kis tálkányi festékből legalább 5 méretes cserépre futotta.
És a végeredmény, a tesztalanyon. Ugye, hogy mennyire mutatós, és még a burkolathoz is passzol :)
Igen ám, de a temérdek cserép után, amik mind áldozatul estek az ecsetemnek, még mindig volt a kikevert festékből, így gondoltam egy merészet, és csináltam egy fotózáshoz szükséges hátteret. Azt, hogy mire fogom használni még nem tudom, de jól mutat :)
A végeredmény, ahol megint rosszul fotóztam :)
Mindenesetre egy biztos, hogy a Dekor Paint mind műanyagon, mind pozdórján remekül tapad, mindenféle előkészítés nélkül, a színekkel meg az egyéb hozzávalókkal pedig legyünk bátrak.Ha régies hatást szeretnénk elérni, akkor itt ott bátran belepamacsolhatunk egy kis mohazöld festéket is, amit én a madáretető esetében alkalmaztam, a vaspasztával együtt.
Erről itt olvashattok: http://kreativkertkreativotthon.blogspot.hu/2014/10/vaspaszta-legujabb-szerelem.html
A blog Facebook oldalához az alábbi linkre kattintva csatlakozhatsz: https://www.facebook.com/kreativkert , ahol naponta frissülő tartalommal találkozhatsz. Ha mindennap látni szeretnéd, ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót! :)
Eni



0 megjegyzés