Ismét egy vendégbejegyzés következik, és ismételten Orsitól Angliából:)
Szerintem az ötlet fantasztikus, bár valóban nem túl dekoratív, hacsak nem vagyunk elég leleményesek, de a képek között erre vonatkozólag is leshetünk el ötleteket.
"Nem tudom hazánkban mennyire elterjedt, de Angliában igen népszerű a különböző zöldségek zsákos termesztése.
Ahol kevés a
hely vagy nincs megfelelő termőföld vagy egyszerűen takarékossági
okokból kiválóan alkalmazható. Sőt bármikor áthelyezhető, a nedvességet
is jobban tartja, nem kell kapálni és nem is gyomosodik.
Semmi
bonyolultra nem kell gondolni. Egyszerűen az ember vesz egy zsák
termőföldet, megszurkálja az alját a jó vízelvezetéshez, lefekteti ahol
csak akarja, vág a tetején 2-3 lyukat és beleülteti a palántát. Ennyi.
Aztán szüretel, dicsekszik a szomszédnak, élvezi munkája gyümölcsét és
legfőképp bezsebeli az elismerő megjegyzéseket az ismerősöktől.
Van olyan zsák
amire már eleve rá van rajzolva hol kell kivágni. Nehogy itt bukjon meg
a történet. Még a végén összezavarodunk, hogy kör alakú nyílást vágjunk
vagy szögleteset. Vagy ne adj' Isten nem egyforma méretűek lesznek! Ezt
ugye senki nem akarná.
És miket lehet benne nagy sikerrel
termeszteni? Mindenféle sekély gyökerű zöldséget. Például paradicsomot,
uborkát, paprikát, epret, padlizsánt, cukkinit. fűszer növényeket és
töménytelen mennyiségű salátát. De akár egynyári virágokat is ültethetünk bele.
Na jó, elismerem az igazi sikere nem az
esztétikában, hanem az olcsóságában rejlik. De nem kell azért félteni a
sziget lakókat, kitaláltak erre már csinos megoldásokat amivel
eltakarják azt a csúnya zsákot."
De lássuk, hogyan is néz ez ki képekben:
A hozzávalók. Ezen a képen is jó látszik valóban nem kell sok mindent beszereznünk, ha a zöldségtermesztésnek ezt a módját választjuk. |
Az egyik legegyszerűbb változat, a képen jól látszik, a növénynek gyakorlatilag mindegy miben van, csak a föld legyen jó minőségű és gyönyörűen fejlődik. |
Zsákos epertermesztés nagy tételben. Igazán ötletes. |
Így tudjuk megoldani, hogy ez az egyszerű megoldás, ne csak praktikus legyen hanem dekoratívan is nézzen ki. |
Még egy dekoratív megoldás, ebben az esetben a zsákok színes faládákba vannak helyezve. |
Remélem Orsi beszámolója, és ez a kis képes összefoglaló, többek kedvét meghozta, hogy kipróbálják ennek a fajta kertészkedésnek az előnyeit.
Eni
További elérhetőségeim, ahol megtaláltok: Kreatív Kert – Kreatív Otthon facebook oldal:
https://www.facebook.com/kreativkert
Intermas E. E. Kft. facebook oldal:
Intermas E. E. Kft. youtube csatora:
http://www.youtube.com/user/IntermasKft
Képek forrása: Intermas E. E. Kft.
Írta: Orsolya Bodó
Képek forrása: Via Pinterest
0 megjegyzés