Manókert, aminek a hivatalos neve tulajdonképpen mini kert, és egy kedves ismerősöm osztotta meg az elsőt, egy Angol írónő könyve alapján, amibe rögtön beleszerettem. A manó kert elnevezés is tőle származik:)
Tulajdonképpen nem másról van szó, mint egy normál méretű kert élethű lekicsinyített másáról, persze sok sok fantáziával, esetenként némi túlzással, ami persze nem baj, hiszen szabadon szárnyalhat a fantáziánk. Főleg azok élvezik, akiknek nincs saját kertjük és akár a lakásban, akár egy apró balkonon elhelyezhetik. Ami engem különösen megfogott, hogy gyerekekkel is el lehet készíteni, amit roppant módon élveznek, így már egészen kicsi korban megtanulják a kertészet szeretetét. Persze úgy az igazi, ha a későbbi gondozást is rájuk bízzuk.
A mi prototípusunk már el is készült Gergő közreműködésével. Most kivételesen én asszisztáltam:)
Íme a képek, és a folyamat lépésről lépésre.

Az első lépések: Hozzávalók beszerzése, jó minőségi virágföld cserépbe helyezése, ne feledkezzünk meg a vízelvezetésről, és máris kezdődhet az ültetés. Mindenképpen igénytelen strapabíró növényeket válasszunk, főleg ha gyerkőc fogja gondozni az apró kertet!

Ha a növények a helyükre kerültek, kezdődhet a kiegészítők elkészítése. Amire nagyon figyeljünk, hogy ez néha veszélyes munka ( cserép darabolás, ragasztó pisztollyal való dolgozás ) ezért mindig legyünk jelen, és a veszélyesebb munkákat mi végezzük el.

A mi manókertünk, amibe picike pad és tavacska is került, amibe hosszas rábeszélés után nem kellet beleköltöztessünk egy halat az akváriumból:)

Egy másik ötlet, csupa természetes alapanyagokból.

Ez pedig már " művészet " amihez sok sok türelem és tapasztalat szükséges.
Egy igazi húsvéti változat, ami még Húsvétig éppen elkészül :)
Kert a kertben :)
Egy igazi profi, már már művészi "alkotás".
Az egyik legegyszerűbb, de legmutatósabb változat.
És egy igazi vintage mini kert :)
A blog Facebook oldalához az alábbi linkre kattintva csatlakozhatsz: https://www.facebook.com/kreativkert?ref=hl, ahol naponta frissülő tartalommal találkozhatsz. Ha mindennap látni szeretnéd, ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót! :) 
Képek forrása: Pinterest, Kreatív Kert - Kreatív Otthon
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal, is megosztod.
Eni


0 megjegyzés