Csupa csupa alma.

Lassan visszavonhatatlanul közeleg az ősz, akár szeretnénk akár nem, nem tudunk ellene mit tenni. Ezért úgy gondolom, hogy próbáljuk meg belőle a legjobbat kihozni, hiszen egy nagyon sokszínű változatos évszak, még ha a hűvös őszi estéket nem is kedveljük annyira. Én sem, de van néhány "praktikám" amivel szebbé varázsolom ezeket a napokat. Az első természetesen, hogy előkerülnek a gyertyák, az illóolajok, és a sütőben dióval töltött mézes alma illatozik. Ugye, hogy így már nem is olyan borzasztó?:) És ha már eljutottunk az almáig, ami az ősz egyik legismertebb gyümölcse, lássuk mit is készíthetünk belőle?


Kezdjük rögtön a bejárati ajtóval, ahol én évszakonként ( na jó néha havonként ) cserélem a dekorációt, nem csak a látogatok, hanem a magam örömére is. Mennyivel kellemesebb így hazaérkezni, ha már a bejáratnál bensőséges hangulat fogad minket.
Ehhez a koszorúhoz mindösszesen egy szalma alapra, egy ragasztópisztolyra, tetszés szerinti színű és méretű almára, egy organza szalagra és mindössze pár percre van szükségünk. Ha mindezek a hozzávalók megvannak semmi más dolgunk nincsen, mint a gondosan megtörölt almákat ráragasztgatni az alapra és egy masnival átkötni. Azt azért tudni, kell, hogy sajnos ez bármilyen mutatós, nem egy tartós darab, de ha elkezd fonnyadni, vétek kidobni, hiszen a kertbe kihelyezve a madarak még sokáig csemegéznek belőle.


 Szintén egy almakoszorú aminek az elkészítése már picit több időt vesz igénybe, hiszen az almákat előbb vékonyan fel kell szeletelni, majd gondosan meg kell szárítani. Ha ezzel kész vagyunk már egyszerű dolgunk van, mert egy vastagabb drótra csak fel kell fűzzük az almakarikákat. Amire figyelnünk kell, hogy el kell találni azt az időpontot amikor az alma már száraz, de még nem törik.Végül tetszés szerint ezt a koszorút is masnival díszíthetjük. Ha pedig finom almaillatot szeretnénk a konyhánkba időnként csepegtessünk rá néhány csepp alma illatú illóolajat.


 Az egyik kedvencem, mert két perc alatt elkészíthető, és még nyáron zöld almával friss nyári dekoráció, addig ősszel vagy szép piros almákat, vagy illatozó birsalmát helyezek az üvegedénybe.


  

Ez a koszorú hasonlóan készül,mint az előző, csak ez esetben nem felakasztjuk, hanem tálra fektetjük és masni helyet lazán körbetekerjük egy kockás szalaggal. Nagyon egyszerű a benne lévő mécsestartót is elkészíteni, amihez szép piros almát és egy teamécsest kell beszereznünk. Az elkészítése úgy gondolom mindenkinek megy magától:)

 
Már az előző képen is látszanak a vizes poharak, amik az ősz beköszöntével fehér filcből készült "köntöst" kaptak. Ami nem csak szép hanem praktikus is, amennyiben forró italt öntönk a pohárba a filc kis ideig melegen tartja. Ezek elkészítése sem bonyolult, és csak fehér filcet, fehér hímzőfonalat és kockás szalagot kell beszereznünk hozzá.

Remélem ezzel a pár ötlettel picit sikerült mindenkinek meghoznom a hangulatát, a nemsokára beköszöntő egyre hosszabb őszi estékhez, és minél többen kedvet kaptok egy kis kézműveskedéshez. 
A blog facebook oldalához itt csatlakozhatsz, ha nem szeretnél lemaradni a friss posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót.
Amennyiben nem csak a dekoráció, és a lakberendezés érdekel, hanem Te magad is szeretsz alkotni, dekorálni,  netán érdekes workshopokon részt venni, akkor keresd fel és kövesd az EnArt Design Studio facebook oldalát, melyet itt találsz.
Képek forrás: NLCafe
                       EnArt Design Stúdó
Eni


Séta egy Holland kertészetben.

Kicsit még folytassuk a barangolást Hollandiában, de most nem egy Holland otthont, hanem egy Holland kertészetet szeretnék bemutatni.
És, hogy miben különbözik egy Holland kertészet egy magyar ember számára megszokott kertészettől? Azt gondolom a képek majd önmagukért beszélnek. Összehasonlításnak  nem nagyon van értelme, mert hasonló kertészetet én még csak Angliában láttam, ami úgy gondolom nem meglepő hiszen az Angol kertkultúra szintén messze földön híres.
Akkor meséljenek helyettem a képek:

Ez egy teljesen átlagos kertészetben felállított kerti házikó, berendezve, hogy a vásárló ötletet meríthessen és azon nyomban megvásárolhassa az összes kiegészítőt is, a kerti szerszámtól a csészéig ( igen csésze, ami nem elírás, ez teljesen természetes, amit bemutatnak azt meg is lehet venni! )

Ugyanaz a házikó kicsit közelebbről, így talán jobban látható, hogy minden meg van tervezve a legapróbb részletekig.
A kerti házikó ezúttal belülről. Azt hiszem nem kérdés, hogy bármelyik kertrajongó elfogadná:)
Egy másik házikó oldalán nagyon ötletes újrahasznosítható zsákban, petúnia omlik le a falról, ami a nyár előrehaladtával teljesen elfedi a tartóját! Nagyon olcsó és nagyon praktikus megoldás szerintem.
Ha valaki esetleg ennél dekoratívabb megoldásra törekszik, természetesen arra is van megoldás.
Ez a dekorációs részleg egy kis szeglete, ahol tényleg minden megtalálható, az aktuális trendet követve fémből vagy fehér illetve szürke vesszőből. Többszöri kint tartózkodásom során nagyon láttam olyan kertet vagy otthont ahol ezek valamilyen formában ne jelentek volna meg.
Mire idáig eljut az ember egy kertészetben, garantáltan megéhezik, de ez nem probléma, mert egy kellemes tetőteraszon akár egy többfogásos ebédet is elfogyaszthat.
Kifele menet az ember többféle összeültetéssel találkozik, csak tudjon választani:) Ezek évszakonként változnak és mindig az aktuális trendet követik, az idei nyár a zöld és fehér szín jegyében zajlott. Nagyon praktikus azoknak, akik otthon már nem szeretnének az ültetéssel bajlódni, de ha valaki maga szeretné elkészíteni a saját kompozícióját minden szükséges kelléket megtalál hozzá! Nem kell üzletről üzletre rohangálni.
Kifele menet pedig a gondos háziasszony nem felejt el otthonra egy csokor virágot választani. Ami szintén hétköznapi dolog minden Holland otthonban. 
És aki azt gondolja ez luxus, annak azt kell mondjam, hogy nem, mert megdöbbenve tapasztaltam, hogy nem csak a Holland fizetésekhez viszonyítva megfizethető, hanem egy átlag magyar család számára is. Sőt nagyon sok olyan termékkel találkoztam ami nálunk már kapható de majdnem kétszerese a kinti áraknak, és ez ugyanúgy vonatkozik a dekorációra mint a virágokra.
És, hogy milyen egy Holland kertészet kinti része? Arról majd egy következő bejegyzésben szeretnék írni, mert ha nem így tennék ez a bejegyzés igen hosszú lenne:)
Ha bármilyen kérdésetek van, akkor az alábbi email címen feltehetitek: totheniko75@gmail.com
Illetve az ide kapcsolódó facebook oldalon is kérdezhettek bátran: http://www.facebook.com/pages/Kreat%C3%ADv-kert-Kreat%C3%ADv-Otthon/119875681472746?ref=tn_tnmn
Itt igyekszem naponta további hasznos ötletekkel szolgálni.
Eni