A kövirózsák kimeríthetetlen tárháza.

Valahogy úgy érzem a kövirózsák egy kicsit olyan " mostoha gyerkőcök " a virágok között, pedig mostanra már számtalan fajtájuk megtalálható a kertészetekben. Kicsi, nagy, bordó, szőrös...
Ezért úgy gondoltam érdemes beszélni róluk, annál is inkább, mert igen igénytelen növénykék, kezdő kertészeknek kimondottam ajánlom őket. Egyetlen dologra kell csupán figyelni, ezeket a növényeket kivételesen nem szabad túlöntözni, hiszen pozsgások, és a levelükben rengeteg nedvességet raktároznak.
Emellett nem szabad megfelejtkezni jótékony hatásukról sem, fülbántalmak esetén nélkülözhetetlenek!!! Így azt gondolom nem árt ha van otthon belőle legalább egy tő, főleg fülfájós kisgyermekes családok esetén. Zárójelben azért megjegyzem, hogy senkit nem akarok arra buzdítani, hogy ha fáj a gyerkőc füle, ne menjen vele orvoshoz, de kiegészítő kezelésként a kövirózsa tökéletes megoldás lehet.
És, hogy egy kis kedvet csináljak hozzájuk, összegyűjtöttem néhány ötletet, mi mindenbe ültethetjük őket, ha el szeretnénk térni a hagyományos sziklakerti megoldástól.

Ehhez a kompozícióhoz bármilyen régi vagy új tálat használhatunk, az összhatás mindenképpen ütős lesz!
Kövek között a hagyományos megoldástól egy kicsit eltérően. Ezt a fajta kompozíciót én modern kertekbe is jó szívvel ajánlom.
Rusztikus kertekbe kiszáradt fatuskóba is ültethetjük.
Természetesem Manó kertbe is tökéletes választás :)
Kőkerítések kisebb hézagaiba is nyugodtan elültethetjük, tűzőn napon is remekül érzi magát.
Profi szakemberek előszeretettel használják növényfalak készítése esetén.
A vagányabbak pedig bakancsba ültetik :)

Remélem sikerült néhány ötletet adnom, és egy kicsit megszerettetni veletek ezt az aprócska virágot.
Ha tetszett a bejegyzés, esetleg szeretnél még képeket nézegetni, ötletelni, csatlakozz a Kreatív kert - Kreatív otthon oldalához a facebookon! Ezt itt teheted:https://www.facebook.com/kreativkert?ref=hl
Képek forrása: Kreatív Kert - Kreatív Otthon, Pinterest
Eni


Ti küldtétek, Márti kertje.

Régóta ígérem nektek, hogy itt a blogon bemutatok egy egy kertet amit ti küldtök nekem. Mostanra már összegyűlt néhány fotó, így indulhat a sorozat. Bocsássátok meg nekem, ha egy kicsit elfogult vagyok, és Márti barátnőm kertjével kezdem a sorozatot, meglátjátok megéri benne egy virtuális sétát tenni :)
Annyit elöljáróban, hogy Márti Lengyel, így ebben a kertben egy kicsit keveredik a két kultúra, de talán pont ettől olyan izgalmas. Na és persze attól, hogy ami náluk készül, azt nem szakember, hanem Márti férje csinálja. Irigykedem is rendesen. :)

A gyönyörű terasz, és a kemence, ami a férj munkája!
Az apró részletekre Márti ügyel, így természetes, hogy még függöny is van.

A " fűszer kert ".
Egy régi falikút, ami itt a dekoráció szerepét tölti be.
Virágok mindenben, mindenhol, minden mennyiségben :)
Kora esti fények.
Kis szekér a ház előtt.
Ugye mi mindenre jó egy régi tál?
Ízléses dekorációból sosem elég!
A manó kert téma Mártit is megihlette, szerintem jobb mint az eredeti :)
Mit gondoltok honnan van a dekoráció? Természetesen a gyerekszobából! :)

Ha Márti kertje után esetleg ti is kedvet kaptatok, hogy megmutassátok a saját kerteteket, várom a fotókat, a kreativkertkreativotthon@gmail.com email címre. Szeptemberben játszunk is egyet :)
Eni

Egy Polgári Otthon életre kel, apró részletek.

Mostanra elérkezett az idő, hogy végre kezd összeállni a ház, amit én nemes egyszerűséggel Polgári Otthonnak neveztem el.:) Persze ennek is megvan a maga oka, a ház ugyanis 110 éves! Azért ez már szép kor, akár honnan is nézzük. Na és persze minden jellemző rá, ami egy polgári otthonra jellemzőnek kell legyen. Tágas belső terek, nagy belmagasság, hatalmas széles boltívek, régi gerébtokos ablakok. Ezeket a tulajdonságait mind mind imádom, mondhatnám úgy is, ezek miatt a tulajdonságok miatt szerettem bele. Mégis miután átvettük a kulcsokat, akkor döbbentem rá, hogy ebben az otthonban tudni kell élni, ennek lelke van, és egészen mást " kíván " mint amit én elképzeltem. Így aztán voltak nehéz pillanatok, de mostanra mondhatom vannak már olyan részei amiket kimondottan szeretek. Most ezekből a részletekből következik egy kis szösszenet.

A hálószoba az elegáns fejvéggel, ami a belmagasságot hivatott csökkenteni.
A nemrég felújított íróasztal, ami egyenlőre a hálószobába került.
Az apró részletek.
A nappali egy részlete, a szintén általam felújított asztallal.
A szépséges porcelánok.
A félig kész konyha.
A minden évszakban hangulatos ablakok.
A folyamatosan változó dekoráció.
A folyamatosan velünk költöző kandalló.
Na és persze Ámor kutya.
Itt tartunk most, de még ugyanannyi előttünk van, mint amin az elmúlt fél évben már jó sokat dolgoztunk. Befejezésre vár a konyha, a fürdőszoba, a vendégszoba, a nappali.... De egy biztos, már most nagyon szeretjük, még akkor is ha egyenlőre még minden folyamatosan változik, keresi a helyét.
Eni

Egy kis IKEA HACK.

Ikeás bútora szerintem a legtöbb embernek van, nem tagadom én is szeretem őket, de a meglévő darabok már nem illettek egy polgári otthon képébe. Így gondoltam egy merészet, és egy kicsit újragomboltam az egyik meglévő komódot. Ha másnak megy, nekem is sikerülni fog alapon.
És tényleg sikerült, sőt első darabnak szerintem egészen pofás lett :)

A kiszemelt áldozatról sajnos nincs rendes előtte fotóm, de talán így jobban látjátok milyen egyszerű. Csak lazán kávézgatva az étkező egyik sarkában :)
Persze ehhez egy speciális festékre is szükség van ami nem más, mint az ASCP, ami egy kréta alapú, igen jól tapadó vízbázisú festék. Ha ezzel dolgozunk tulajdonképpen semmi különös előkészítésre nincs szükség, elmarad a fárasztó csiszolás, na és persze az alapozás kihagyásával is rengeteg időt, és energiát takaríthatunk meg. Az enyém még Hollandiából érkezett, de ma már van magyarországi forgalmazó is, így egy kicsit gyorsabb a hozzájutás. Sőt elárulok egy titkot, vannak akik házilag készítik, mert bizony azt is lehet!

Miután az első réteggel félig meddig készen voltam, úgy gondoltam valami pluszra még szükség van. Szerencsére nálam itthon minden frinc franc megtalálható, majd csak jó lesz alapon, így gyorsan méretre vágtam egy díszlécet, és ragasztóval mindkét oldalára felhelyeztem egyet. Biztos ami biztos alapon, pici szögekkel is rögzítettem őket.

Erről egyébként már többször írtam nektek, hogy viszonylag türelmetlen ember lévén, mindent rögtön és azonnal akarok, ezért kellettek a szögek is, mert nem bírtam kivárni, hogy a ragasztó megkössön. És mint látjátok, a festés is minden előkészület nélkül kezdődött, így esett, hogy még a fiókokból sem pakoltam ki. Na de ezt betudom annak, hogy Bak vagyok :) És hát többnyire ezért is használom ezt a festéket, mert hihetetlenül gyorsan szárad, és ez a türelmetlen emberek számára kifejezetten előnyös.

Itt már látszanak a díszlécek is, és az is, hogy már az első réteg milyen szépen befedte az egyébként szürke felületet.
A tetejével azért kicsit nehezebb dolgom volt, sőt a kép csalóka, mert nem is én vagyok rajta :)
Szóval a tetejénél jött az extra csavar, mert az nem akartam fehérre kenni, így került képbe Bia  barátnőm aki egy új technikát tanított nekem, ehhez viszont nem volt mese csiszolni kellett. Miután a felület alaposan le lett csiszolva, egy rongy segítségével vastaglazúrt vittünk fel a felületre. Így gyönyörű barna színe lett, és a fa természetes erezete is megmaradt. erről a technikáról Bia blogján http://bluerdesign.hu/ bővebben olvashattok.

Miután elkészült a teteje, elkészült a viaszolás, ami tulajdonképpen ezt a festéket fixálja, már csak a fogantyúk cseréje volt hátra. Ezzel kivételesen nagy szerencsém volt, mert az eredeti helyére tökéletesen illet az új, így nem kellett pluszban fúrni faragni.
És a végeredmény ami úgy gondolom magáért beszél, és megérte a mindösszesen két este ráfordított energiát.


És a már elkészült komód ideiglenes helyén, mert a történet csattanója, hogy azóta új tulajdonoshoz került :)
Ha tetszett a bejegyzés, esetleg szeretnél még képeket nézegetni, ötletelni, csatlakozz a Kreatív kert - Kreatív otthon oldalához a facebookon! Ezt itt teheted:https://www.facebook.com/kreativkert?ref=hl
Eni

Design kiállítás 2014, nem csak bútorok!

Amikor egy Design Kiállításról van szó, a legtöbb embernek a bútorok, a belső terek jutnak eszébe. Igen ám, de a belső térnek jó esetben van egy folytatása, az pedig nem más, mint a KERT, hiszen jó időben időnk nagy részét ott töltjük. Ezért számomra az ideális kert, amolyan második nappaliként a ház folytatása. Ezért is örültem nagyon, mikor ezen a kiállításon megláttam a Plantart termékeit, amik úgy gondolom minden igényt kielégítenek e téren. Abszolút kényelmesek, praktikusak, és emellett persze dizájnosak is :)

Ha már a kényelemről beszélünk, az abszolút kedvenc, ami persze nem a legolcsóbb kategória, de ezt egészen biztosan nem kell két évente cserélgetni!
Számomra a kert elengedhetetlen része a víz, illetve a vízcsobogás, és ha valaki hasonló cipőben jár mint én, azaz apró kerttel rendelkezik, megvan a tökéletes megoldás!

Ugye milyen megnyugtató látvány, főleg ha a környezetét megfelelő virágokkal ültetjük körbe, egy saját kis " Oázist " kapunk, ahol kedvünkre relaxálhatunk.
Vannak olyan növények, amik kaspóban is tökéletesen érzik magukat, ezt a lehetőséget mindenképpen érdemes kihasználni, mert így gyakorlatilag egy állandóan változtatható dekorációs elemet kapunk!
Amennyiben örökzöld növényeket ültetünk bele, és többet egymásmellé helyezünk, akár térelválasztóként is használhatjuk őket, hogy megteremtsük a magunk kis intim szféránkat.
És még egy nagy kedvenc, amiről már külön bejegyzés is született, és nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy nagyszerű megoldás, az pedig nem más mint a növényfal. Ez esetben fűszernövényekkel teleültetve a kis hellyel rendelkező kertbarátok részére!
Amennyiben a képek és természetesen a bejegyzés elnyerte a tetszéseteket, én mindenképpen ajánlom, hogy látogassatok el a Plantart bemutatótermébe, ahol az itt látottakon kívül, még rengeteg szépséget fogtok találni!
Dísznövényszalon és kaspó - bemutatóterem: Törökbálint, Torbágy ú. 14/A
Természetesen a cég Facebook oldalát is nagy szeretettel ajánlom, én folyamatosan rengeteg érdekes ötletet találok rajta, amit természetesen hasznosítok is :)
https://www.facebook.com/Plantartdisznovenyszalon
Eni
https://www.facebook.com/kreativkert?ref=hl
http://kreativkertkreativotthon.blogspot.hu/

Napi DIY, avagy hogyan kerül a műfű a képkeretbe?


Talán már említettem, hogy nagyon szeretem a szép képkereteket  na és persze a képeket is) és nagy örömömre a minap sikerült is egyre szert tennem. Szerencsére szép is volt, egyben is volt, így már csak annyi dolgom akadt, hogy kitaláljam mi legyen belőle. Valami olyasmit szerettem volna, (nem is én lennék ha nem ) amit még más nem csinált, és még a Pinteresten sem jött hasonló szembe velem. Na és persze az is elvárás volt, ha már megcsinálom, a lakás egyik éke legyen. 
Ne kérdezzétek, hogy villant be a végleges megoldás, mert komolyan mondom nem tudom megmondani, de különleges is lett, praktikus is, és nem mellesleg a hamarosan elkészülő fürdőszoba egyik dísze lesz. Na persze, mikor a fiúknak megmutattam, és a tervemet elővezettem nagyon furcsán néztek rám, így most különösen számítok a Ti véleményetekre! :)

Adott volt tehát egy régi Blondel keret, amit szappanos szivaccsal alaposan megtisztítottam.







Maradék műfű.


Itt látszik milyen élethű, ezért is esett erre a típusra a választásom.
Miután a füvet pontosan  méretre vágtam, ügyelve a szálirányra, szigorúan a visszáján, következet a ragasztás.
Miután megkötött következett a viaszolás, amivel csupán a keret színét frissítettem fel egy picit. Egyenlőre megmaradt a keret eredeti színe.
És a végeredmény :) Helyükön a Tillandsiákkal.
Hamarosan virágzik:)
Valahogy így fog kinézni a falon, természetesen a fürdőben, ahol szerencsére fény, és pára is van bőven.

Szerintetek? Nagyon nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, amit itt a blogon is közzé tehettek.
Eni

Egy Polgári Otthon életre kel, az ELŐSZOBA.

Sokáig húztam halogattam ennek a posztnak a megírását, mert ezt a helységet közel sem volt olyan egyszerű berendezni mint gondoltam, és azóta is folyamatosan változik :) Mármint változott, mert mostanra már igazán csak egy dolgon szeretnék változtatni, méghozzá a praktikum javára!
Viszont úgy gondolom erre a kérdésre mindenképpen érdemes kitérni, mert úgy veszem észre ez a helység amolyan " mostoha gyerek ". Ugye ismerős a kép ha bemegyünk valahová, fogason kabátok, eldobált cipők, ledobott táskák.... Na ezt szerettem volna én elkerülni, de a helyzetem egyáltalán nem volt egyszerű, mert ehhez a házhoz nem tartozik klasszikus értelembe vett előszoba, hanem egy nagy térbe lépünk, ami egyben a nappali ( reményeim szerint később télikert ) szerepét tölti be.
Szóval ez volt a kiindulási pont, amivel építészetileg semmit nem lehetett kezdeni, így a hátrányból kellett előnyt faragni, és a szépséget a praktikummal összeegyeztetni. De nézzük sikerült e ? Kíváncsian várom ti mit gondoltok a végeredményről.

Talán ezzel a képpel tudom leginkább szemléltetni honnan indultunk. Itt jól látszik a ház régi szerkezete is, és a mostani nappali, amiből reményeim szerint egyszer téli kert lesz, mert az adottságai ehhez tökéletesek. De a nappaliról majd egy külön posztban írok.

Ez egy nem szokványos kép, de tulajdonképpen bármilyen hihetetlen ez az előszoba teteje, ami érett fenyő színű volt. Ezért a térnövelés, és az esztétikum szempontjából első dolgunk ennek a " lemázolása " volt. Szerencsére a lakk, ha volt is valaha rajta már úgy lekopott, hogy egy alapos tisztogatás után a sima vízbázisú zománcfesték szépen megtapadt rajta.
Ezek után jöhetett a berendezés, amin jó sokat agyaltam, és nem csak az anyagiak miatt. Nem szerettem volna egy nagy beépített monstrumot, annál inkább egy helyes konzolasztalt, egy ütős tükörrel, és maximum egy esernyőtartóval. Ez ugyebár az esztétikus verzió, de a fent említett okok miatt egyáltalán nem praktikus, hacsak nincs egy jó nagy gardróbunk. Nekem sajnos nincs :( Így jött az alternatív megoldás, egy olcsó szekrény a Vateráról, amit gyorsan felújítottam, mert eredeti állapotában igen csak barátságtalan volt. ( A felújításról szintén egy másik posztot szeretnék írni, mert egyébként ez egy igen hosszú bejegyzés lenne.)

A kiválasztott " áldozat " ami majdnem mindent elnyel, mégsem egy szokványos beépített szekrény.

És, hogy a lelkem is helyre billenjen, na meg a nagy belmagasságot is csökkentsem valamivel, így kerültek rá a pöttyös dobozok, na és díszként a kedvenc csipkés alkalmi cipőm! Mert ugye az ördög a részletekben rejlik! :)
Egy igazán nőcis kellék, ( szintén általam felújítva ) ami természetesen nem csak dekorációs célokat szolgál!
És, hogy hogy kerül a kandalló az előszobába? A kérdés jogos, a válasz egyszerű :) Mint említettem ez egy igazán érdekes kialakítású tér, ami bár gyakorlatilag az előszoba része, a nappaliban kényelmesen heverészve éppen a kandallóra látni, ami télen nem egy utolsó látvány.
Jelenleg a kedvenc részem, és az egyetlen bútor amit nem én újítottam fel az előszobában, hanem Bia barátnőm. Sőt a széket is Ő szerezte nekem, egy tündér :) A munkáit egyébként itt találjátok : http://bluerdesign.cafeblog.hu/
Szerintem már sejtitek, hogy imádom a finom apró részleteket, mert véleményem szerint így lesz egy házból otthon!
És ez még mindig az előszoba, az egyetlen olyan tárggyal, amitől hamarosan meg kell válnom, és a szépség helyett a praktikumot helyezni előtérbe. A gyönyörű telefonpad helyett ide egy hatalmas, mindent elnyelő fiókos komódot tervezek.
ELADÓ :(
Természetesen a képek sem maradhatnak el.
Mint ebben az esetben is látjátok, a bútorok ugyan különbözőek, de a finom, egységes, púderes színek mégis összhangot teremtenek, ezért ugyanezeket a színeket használtam a hamarosan bemutatásra kerülő nappaliba is. Számomra ez igen fontos, hogy vagy a színek, vagy a stílusok legyenek összhangban, ha egységes, harmonikus hangulatot szeretnénk magunk körül kialakítani. Ez most úgy érzem többé kevésbé sikerült is. És én így szeretem, még akkor is ha mostanában éppen nem ez a trend. Hiszen egy otthonnak nem az a lényege, hogy mindenáron trendkövető legyen, hanem, hogy jól érezzük magunkat benne. És mint a mellékelt ábra is mutatja, ehhez feltétlenül sok pénzre sincs szükségünk, hiszen nagyon sok mindent megcsinálhatunk magunk is! Nem ördöngösség, csak bátran bele kell vágni.:)
Eni