Ahogy kisütnek az első napsugarak, minden kertész alig várja, hogy kimehessen a szabadba és végre neki láthasson az ilyenkor szokásos kerti teendőknek és az első színes virágok elültetésének.
De lássuk mik is legyenek ezek ? Az első virág ami ilyenkor a kertészetek polcain megjelenik az az árvácska, aminek van kisvirágú és nagyvirágú fajtája, mindenki válogathat kedve szerint a szivárvány minden színében. Az én személyes tapasztalatom, hogy a hagyományos nagyvirágú fajták jobban bírják a kiképzést, mint apró virágú társai. Ha ültetés után már szépen begyökeresedett és nem sajnálunk néhány virágot leszakítani róla akár otthonunkat is díszítheti ilyen kedves kis kancsóban.  


Ilyen kora tavaszi virág még a primula, ami szintén nagyon jól tűri az ilyenkor még igen csak szélsőséges időjárást. Ha szabad földbe ültetjük, akkor ugyan kicsit később de minden évben megörveztet minket színes virágaival. Amennyiben teraszra szeretnénk ültetni remek párosítás az árvácskával, százszorszéppel vegyesen ültetve. Akár egy régi kosár is megfelel erre a célra, nem  kell feltétlenül  méregdrága kaspó, ne felejtsük el minél természetesebb az edényünk amibe ültetünk, annál jobban érvényesülnek a beleültetett növények! 

És ami még ilyentájt nem hiányozhat, egyetlen teraszról, kiskertből sem azok a  hagymások, (tulipán, jácint, nárcisz, fürtös gyöngyike stb.) amiket az előre látó kertész már ősszel elültetett! Ha ez valamiért elmaradt, akkor sem kell elkeserednünk, mert a kertészetek szerencsére gondoskodtak helyettünk ezek  elültetéséről vagy beszerzéséről. Ezeket csupán nekünk már csak a megfelelő helyre kell elhelyeznünk. Álljon itt erre is néhány példa, mert a variációk tárháza határtalan. Az én kedvencem ez a mohába burkolt fellógatott nárcisz, mert kis helyen elfér és nagyon egyedi! Mi is könnyen elkészíthetjük, csupán némi mohára (kertészetekben kapható) és drótra van hozzá szükségünk.


Ha az összeültetéseket elkészítettük, belocsoltuk és kihelyeztük a kertbe, vagy a teraszra, már csupán egy dolgunk marad, figyelni az időjárás előrejelzést, mert ilyenkor bizony még előfordulhatnak fagyos éjszakák mikor  kedvenceinket nem árt letakarni, nehogy a fagy végzete kárt okozzon bennük. Erre a célra alkalmas takarófóliát több cég is forgalmaz, érdemes beszerezni, mert még a májusi fagyok esetén is szükségünk lehet rá! Remélem sikerült néhány tippet adnom, mindenkinek jó ötletelést, jó kertészkedést kívánok.
Virágos Napot!
Eni
2 megjegyzés
  1. Nagyon ügyes vagy Enci! A képek is gyönyörűek, árvácskát még nem is láttam vázában, milyen jó ötlet! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen! Igazából eddig még én sem alkalmaztam ezt a megoldást, de amint megtaláltam a képet beleszerettem:)

    VálaszTörlés