Bár a témaválasztás, nem kimondottan a tavaszi szezonhoz kapcsolódik, én úgy gondoltam ennek ellenére az első bejegyzésem ezekről a kedves növényekről fog szólni, mégpedig azért, mert magam is szenvedélyes orchidea gyűjtő vagyok!
Tudom sokan vagyunk így akik nem tudunk ellenállni nekik, még akkor sem ha már szó szerint a plafonon is orchideák lógnak!
Tudom sokan vagyunk így akik nem tudunk ellenállni nekik, még akkor sem ha már szó szerint a plafonon is orchideák lógnak!
Most én mégis inkább azoknak szeretnék segíteni nyújtani akik első orchideájukat szeretnék megvásárolni, ( utána úgy sincs megállás, ez is személyes tapasztalat ) hogy milyet válasszanak és mire érdemes odafigyelni.
Az én első orchideám jó 15 évvel ezelőtt került hozzám, ami egy hófehér phalanopsis orchidea volt. Ráadásul az ára is igen borsos, volt, így én is csak egy elvirágzott akciós példányt tudtam beszerezni, de később mindenért kárpótolt. Tehát ezt a fajtát bárkinek bátran ajánlom. És hogy mit csináltam vele? Semmit, de tényleg szó szerint majdnem semmit, azon kívül, hogy kitettem az akkori panellakásunk ablakába, és hetente egyszer lehűtött forralt vízzel meglocsoltam.
Az én első orchideám jó 15 évvel ezelőtt került hozzám, ami egy hófehér phalanopsis orchidea volt. Ráadásul az ára is igen borsos, volt, így én is csak egy elvirágzott akciós példányt tudtam beszerezni, de később mindenért kárpótolt. Tehát ezt a fajtát bárkinek bátran ajánlom. És hogy mit csináltam vele? Semmit, de tényleg szó szerint majdnem semmit, azon kívül, hogy kitettem az akkori panellakásunk ablakába, és hetente egyszer lehűtött forralt vízzel meglocsoltam.
És itt azt hiszem rá is térhetünk a lényegre, mert ennél az orchideánál tényleg csak néhány dologra kell odafigyelni, az első a már említett öntözés, ami mindenképpen valamilyen lágy vízzel történjen, és mindig inkább kevesebb legyen mint több. Én minden lelkes kezdő orchidea vásárlónak, azt szoktam mondani, hogy egy orchideát két dologgal lehet „ megölni” az egyik ha túlöntözzük, a másik ha orchidea föld helyett normál földbe ültetjük. És persze van még néhány dolog amire érdemes odafigyelnünk, de azt hiszem ez más szobanövények esetén is érvényes. Ilyen például a huzat, amit egy virág sem szeret, a megfelelő elhelyezés, mivel az orchideák eredetileg fán élnek így szűrt fényt kapnak, ezért nem ajánlatos őket olyan helyre tenni ahol folyamatosan éri őket a nap. Ezen kívül szeretik a párás környezetet, amit nagyon könnyen tudunk nekik biztosítani ha egy kavicsokkal telerakott tálcára helyezzük őket. DE mint említettem én ezek közül az első orchideám esetén az egyik szabályt sem alkalmaztam.
Ebben az estben viszont azt ajánlom, hogy kezdjünk el részletesen utána olvasni az orchideák, gondozásának, ma már rengeteg, így mindenféle útmutatást megtalálunk.
És ha valakit esetleg az is érdekel, hogy, hogyan alakult ki az orchideák kultusza, micsoda harcok folytak egy-egy faj megszerzéséért, ami még az aranynál is drágább volt, akkor ajánlom az egyik kedvenc könyvemet: Susan Orlean Az orchidea tolvaj, mely könyv igaz történeten alapul és igazán magával ragadó olvasmány.
„ Könyvében S. Orlean nyomon követi a tolvajok útját, a mocsarakon át, az orchidea gyűjtök zárt világába, az arisztokraták, a kereskedők és a csempészek közé, akiknek életét szinte kizárólag a növények iránti rajongás tölti ki. A könyv mégis elsősorban a szenvedélyről szól és arról, hogy mi mindent vagyunk hajlandóak megtenni azért, hogy elérhessük vágyainkat.
És bár az ötletet loptam, de mivel az orchideák a kedvenc növényeim, így a róluk szóló kedvenc dalom sem maradhat le írásom végéről!
Remélem sikerült némi kedvet csinálnom az orchidea vásárláshoz, és sikerült eloszlatnom azokat a tévhiteket, amik még a mai napig élnek a köztudatban, hogy az orchideák tartása körülményes.
A képen látható orchideák mindegyike saját tulajdonomat képezi ezzel is bizonyítva, hogy ez bizony nem nagy ördöngösség.
Eni
Enikő, gratulálok, remek anyagot írtál az orchideákról, ajánlom majd mindazoknak,akiknél elakadt a virágzás, türelmetlenek, és már a kidobás határán vannak! én nem tartozom ide, én is imádom őket, s lekopogom, de jól is érzik magukat nálam (is)
VálaszTörlésDia
Köszönöm szépen:)
VálaszTörlésAzért a kinézeten van még mit javítanom, de dolgozom rajta!