Kertbe(n)rendező

Amiért blogírásra szántam rá magam, annak egyik fő oka, hogy nem találtam olyan blogot ami egyszerre foglalkozik a számomra három legkedvesebb témával a kertészkedéssel, a dekorációval és a lakberendezéssel együtt foglalkozott volna. Pedig ezek szorosan összefüggnek, hiszen a kert ma már nem csak haszonkertet jelent, hanem ez mintegy a második nappalink is. Mi itt az éghajlatunk miatt abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy kora tavasztól késő őszig számtalan gyönyörű pillanatot élhetünk át a saját kertünkben. Gondoljunk csak a teraszon álmosan elfogyasztott kávénkra, késő délután egy kellemes könyv olvasgatására, vagy nyáresti szolid borozgatásra egy baráti társasággal. Meghitt családi beszélgetésekre, játékra, vagy épp meditációra. Ehhez nem elég, hogy elültessük növényeinket, tudnunk kell azt is, mit hova ültessünk ahhoz, hogy kertünk könnyen gondozható és pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas legyen.Ezzel a lépéssel már el is jutottunk a lakberendezéshez és a dekorációhoz! Ebben a blogban ehhez szeretnék könnyen megvalósítható hasznos ötleteket adni.
Másik, ugyanilyen fontos ok, amiért ezt az oldalt létrehoztam, hogy hiszem és vallom, a kertészet szeretetét már kisgyermek korban el kell kezdeni. Ennek bizonyítékaként bizonyos témákat egy 12 éves kiskamasz szemszögéből fogok bemutatni, sőt sok esetben Ő maga írja le élményeit, tapasztalatai. Ezzel kicsit eltérünk a megszokottól. Ez adja blogoldalam egyediségét.
Remélem sok ötlettel, hasznos tanáccsal tudom ellátni az oldalamra látogatót. Kérem, bármilyen kérdésetek, ellenkező tapasztalatotok van, osszátok meg velem. Ha pedig arra érdemesnek találjátok bejegyzéseimet, terjesszétek bátran.
Az én házam az én váram, az én kertem az én művem. Ki mint vet, úgy élvezheti munkája gyümölcsét.
Jó olvasgatást kívánok és szívből remélem, hogy hamarosan állandó olvasóim között tarthatlak számon.
Eni







2 megjegyzés
  1. Szervusztok,én csak bámészkodó vagyok a sokaságban, de nagyon szép virágos képeket,orchideákat láttam,és kertet, csobogóssal. Nekem egy tavaly elvirágzott orchide fajtám van, am nem az ugyan, de gyönyörüséges fehér,és képzeljétek, új hajtásokat hozott, sok sok levélkével,és bimbózik,egy-két napon belül ki is nyílnak, van egy lila eredeti is, az pedig most kezdi hullajtani virágját, de nagyon jó helyen van, ám innen sok ötletet olvastam,hogy hogyan tartsam. Eddig sem volt huzatban, és világosságot is kapott rendesen, de eztán majd még jobban gondoskodom felőle, speciális föld és tápszeres locsolás, hetente egyszer szoktam volt, és nagyon jól eltaláltam.
    Köszönöm a sok szép érdekes képet és beírást, szép tavaszt nektek is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bözse!

      Köszönöm a visszajelzést, ez nagyon sokat jelent nekem és remélem még sok hasznos ötletet találsz a bejegyzéseim között.
      Eni

      Törlés