Megígértem nektek, hogy Krisztát be fogom nektek mutatni, és ugye ami késik nem múlik, de ez egy kicsit hosszabb történet. Időközben Kriszta megelőzött engem, mert már készen is van a bejegyzése, ami annyira jól sikerült, hogy újra beleszerettem a hortenziába :) Remélem nektek is tetszeni fog!
"Amikor először felmerült, hogy első bejegyzésem témája a
hortenzia legyen, kapva kaptam az alkalmon. A nyár egyik leglátványosabb
növénye, hatalmas virágaival mindig elkápráztat. Évek óta abban a hitben
ringatom magam, hogy a termesztők már nem tudnak meglepni, a kéknek,
rózsaszínnek nincs több árnyalata, nem létezik még-kékebb vagy annál-is-pinkebb
szín. Ehhez képest június közepén az egyik budapesti kertészetben olyan
mély-liláskék bokorba botlottam, hogy többször meg kellett nézzem, hogy
elhiggyem: ez tényleg a valóság, nem pedig photoshoppolt ál-csoda. A színváltós
szirmú Magical® fajtákról nem is beszélve…
|
Színváltós Magical, aki amolyan kaméleonként viselkedik :) |
Nem véletlenül volt nagymamáink kertjeinek is
gyakori növénye. Persze a hortenziák világa jóval gazdagabb a kék és rózsaszín
gömb virágú kerti hortenziánál (Hydrangea macrophylla fajták). Ha elkezdem
sorolni, úgy járok, mint Gombóc Artúr a csoki fajtákkal: tányérvirágú
hortenzia, tölgylevelű hortenzia, érdeslevelű hortenzia, bugás hortenzia, mésztűrő
hortenzia, kúszó hortenzia… A legtöbb faj Ázsiából származik, de megtalálhatóak
köztük amerikai ősökkel rendelkező nemesített fajták is.
|
Dédanyáink kedvelt növénye, ami talán a legtöbb kertbarátnak nem is kell bemutatni |
A származáson túl azonban mindenkit jobban érdekel a
gondozásuk, hogyan lesz az enyém is egészséges, hatalmas bokor, gyönyörű
virágokkal? Hogyan marad a kék hortenziám éveken keresztül kék? Mitől lesz nagyobb,
egészségesebb, szebb, mint a szomszédé?
A legfontosabb, hogy már az ültetésnél gondosan válasszunk
számára helyet: félárnyékos-árnyékos, üde, tápanyagban gazdag helyen érzi
igazán jól magát. Ültetésnél nagyon fontos, hogy savanyú talajba kerüljön: a
kényelmesebb kertbarátok választhatnak rhododendron-földet, ez megfelelő pH
értékkel rendelkezik, de ha hosszútávon igazán jót szeretnénk a növénynek,
akkor savanyú tőzeget keverjünk össze általános virágfölddel (vagy ha a helyi
talajunk megfelelő, akkor azzal), valamilyen szerves trágyával elegyítve. A
föld – tőzeg aránya nagyjából egyforma, a trágya pedig 10%-a legyen a teljes
ültető közegnek. Ültetésnél nagyjából másfélszer akkora gödröt ássunk, mint a
cserép mérete, amiben megvásároljuk a növényt, és a gödrünket töltsük fel a
tőzeges, trágyás földdel, jól locsoljuk meg. Az öntözésről később se
feledkezzünk meg. Köztudott, hogy a kék hortenzia csak akkor marad
kék, ha úgynevezett hortenzia-kékítővel trágyázzuk, különben a virág színe
visszavált rózsaszínre. Ez a kerti hortenziák sajátossága, szakszerű gondozással
azonban megőrizhető az eredeti színárnyalat. Az elmúlt 8 évben rengeteg házi
praktikát hallottam, persze a legtöbb hatástalan. Ahhoz, hogy tényleg
eredményes legyen a „kékítés” három alapvető feltétel szükséges: a talaj
savanyú kémhatása, a műtrágyázás mellőzése és az, hogy évente kétszer, ősszel
és kora tavasszal (virágfakadás előtt minimum egy hónappal) juttassuk ki a
kékítő tápot. Olyat használjunk, ami a kékítő mellett szerves trágyát tartalmaz.
A műtrágyában lévő elemek akadályozzák a növény alumínium-felvételét, így nem
érjük el a kívánt hatást. A tavaszi trágyázásra legkésőbb április közepéig-végig
kerítsünk sort, a bimbó feslése után már olyan, mint halottnak a csók.
|
A hatás már már olyan mintha nem is igazi lenne. |
A tölgylevelű hortenzia (Hydrangea quercifolia) különleges
levélformája és őszi vöröses lombszíne miatt kedvelt. Napon is jól érzi magát,
ha üde, tápdús talajba ültettük.
|
Tölgylevelú hortenzia őszi lombszíne. |
A bugás hortenziát (Hydrangea paniculata) kúp
alakú virágai teszik egyedivé, melyek lehetnek fehérek, sárgásak, halványzöldek
vagy élénk eperfagyi színűek.
|
Talán kevésbé ismert, pedig nagyon mutatós a bugás hortenzia. |
Az érdeslevelű hortenzia (Hydrangea aspera)
tányér alakú, kétszínű virágával pompázik: a termős középső szirmok
sötétlilásak, a külső meddő rész pedig előbb fehér, majd halványrózsaszínbe
fordul.
|
Nálunk talán ez a legkevésbé elterjedt, pedig igazán különleges. |
Azok a kertbarátok se essenek kétségbe,
akiknek csak napos, meszes helyük van a kertben: számukra jelent tökéletes
megoldást a mésztűrő hortenzia (Hydrangea arborescens). A hatalmas gömb virágú
bokrok fehérben (Annabelle vagy Grandiflora) vagy rózsaszínben (Pink Annabelle)
is elérhetőek.
|
Annabelle egy kevésbé érzékeny fajta, így kezdő kertészek is bátran próbálkozhatnak vele. |
Sokan szeretik a nyár elmúltával is meghagyni a
kifakult, megszáradt virágot, mert a formáját megtartva egész télen dekoratív
látványt nyújt. A következő évi virágrügyek azonban már a nyár végén elkezdenek
kialakulni, így ha a hortenziánk visszametszését tavaszra hagyjuk, bizony a
leendő virágokat is eltávolítjuk. Érdemes az elszáradt virágokat inkább szárazvirágként
vázába tenni, és belső dekorációként felhasználni.
|
A hortenzia szárítása szerintem egy külön tudomány :) de mindenképpen megéri! |
Természetesen teraszon, dézsában is nevelhetjük, lényeg,
hogy gondoskodjunk elegendő vízről, és tápanyag utánpótlásról, és elég nagy
legyen a kaspó, amibe kiültettük.
|
Többen kérdeztétek lehet e hortenziát kaspóban nevelni? Íme a bizonyíték. :) |
Fagy ellen érdemes a rózsához hasonlóan kicsit felkupacolni
a tövénél a hullott avart, de ennél nagyobb védelmet csak kiemelten fagyzugos
helyeken igényel, ahol a már ősszel kialakult virágrügyeket fátyolfóliával
takarva tudjuk megóvni.
Bármelyik fajtát is választjuk, már most mondom, hogy egy
nem elég… ha van helyünk, bátran engedjünk teret a fantáziának, variáljuk a
színeket, a virágok formáját. Ha az ültetésnél kellő figyelmet fordítunk
hortenziánk igényeire, később minimális odafigyeléssel tudjuk gondozni ezt a
látványos dísznövényt."
Hámori Kriszta
KL Kert Kft.
Képek forrása: pinterest.com
Természetesen nem csak emailen, hanem itt a blogon is kérdezhettek Krisztától, remek beszerzési forrásokat is tud :)
Eni
0 megjegyzés