Ez volt az a helyiség, ami viszonylag hamar elkészült, hiszen aludni mégiscsak kell valahol, viszont sokáig filóztam, hogy megmutassam e egyáltalán? Na nem azért mert szerintem olyan ronda lett, (  legalábbis remélem, hogy nem így fogjátok gondolni ) csupán csak azért, hogy legyen egy kis apró titkom :) De végül is titkaim még akadnak, szóval mutatom a majdnem végeredményt, mert ugye nálam minden folyamatosan változik, szóval amit ma mutatok, egyáltalán nem biztos, hogy holnap is ugyanúgy lesz. 
Annyit még előljároban, hogy ez az egyetlen egy helyiség ahová új bútor került, na vajon miért? :)
Akik ismerték a Női Otthont, nekik azt hiszem nem kell sokat magyaráznom, akik pedig nem, nekik csak annyit mondok, hogy amikor kedves nőgyógyász barátnőm meglátta csak annyit mondott: Jézusom ez egy ösztrogén bomba :)
Ja és még valami, az új bútort nem bírtam túl sokáig, így már a felét eladtam, így Ti már tulajdonképpen a második verziót fogjátok látni.

A kiindulópont, sok sok lommal tavaly ősszel.
A fal itt is semleges, ehhez minden helyiségben ragaszkodtam, mert a színeset hamar megunom, a festést viszont nem túlságosan szeretem.
Ezen a komódon két kedvenc bloggerem alkotása is megtalálható.
Szóval a fal színének kiválasztásával nem volt gond, annál inkább a bútorral, ami legyen elegáns, ne túl férfias, de ne is egy ösztrogén bomba, és természetesen árban is meg kellett hogy feleljen. Végül erre a családra esett a választás, ami mindenki számára elfogadható volt. Végül is szeretem, csak egy kicsit feldobtam. 

Az ágy végébe pl. került néhány csík tapéta, ami rafinált módon megtöri a hatalmas belmagasságot, ami eleinte nagyon sok gondot okozott.
A falra néhány szerintem határozottan nőcis kép.
Szerencsére mostanra a tökéletes ágytakarót is sikerült megtalálnom, Ti a dekoráció alatt találjátok :)
Nálunk, még a hálóban is levendula van, sőt elárulok nektek egy apró trükköt, ha nem tudtok aludni, bátran tegyetek a párnátok alá is. Én, hogy fokozzam a hatást, még a csuklómra is szoktam néhány cseppet cseppenteni, mert elég rossz alvó vagyok :(
És, hogy hogy kerül a rózsa szörp a hálószobába? Egyszerűen szép!
Azt hiszem az éjjeli szekrényem is elég egyedi, pont ezért  szeretem.
És a hálószoba éke lett az íróasztalom, amiről azt hiszem már jó sok képet láttatok.


ÉDES ÁLMOKAT !
Eni
1 megjegyzés