Amikor rájöttem arra, hogy ebből az otthonból bizony egy polgári otthont szeretnék kihozni, már nem volt kérdés a fürdőszoba sorsa sem. A réginek bizony mennie kell, (1986-os design) és valami eredeti, elegáns megoldás kell helyette, szinte nulla költségvetésből, kizárólag lábas káddal. Na most a kettő ugye eleve kizárja egymást, mert egy ilyen kád 130 000 Ft-nál kezdődik, és hát a határ a csillagos ég. Így került ismételten képbe a jól bevált Vatera. Lassan valami jogdíjat kiharcolok magamnak :)
A kád már egy ideje itt pihent, viszont mivel jövőhéten jön a burkoló, nekem is össze kellett kapnom magam. Azt már egy ideje tudtam, hogy a belsejét mindenképpen szakemberre bízom, de a külseje egészen egy héttel ezelőttig kérdéses volt. Na az árajánlatok ezt a kérdést is eldöntötték, kezdődhetett a móka, természetesen a zsebemben egy puskával, amit egy kedves ismerősömnek köszönhetek. 

Így érkezett :( Azt hiszem no comment, a látvány elkeserítő volt.
Még egy elkeserítő kép, amit persze a kedves eladó elfelejtett fotózni, na és persze azt sem említette, hogy az egyik lába bizony törött volt.
 Ez a probléma, hála apukámnak megoldódott, szerzett egy hasonlót, amit még méretre is esztergált! Köszi apa :)

Az a bizonyos pótolt láb. Megmondom őszintén ezek esetén egy kis segítséget vettem igénybe, így jelenleg egy szakembernél vannak, aki szakszerűen lecsiszolja őket. Sajnos gép hiányában ezt magam nem tudom megcsinálni.
A lábak első terveim szerint aranyra lettek volna fújva, de mivel sikerült igen ütős csempét találnom, erről a tervemről lemondtam. Éppen elég lesz az arany keretes tükör, és az aranykeretes Tillandsia gyűjteményem.

A tükör még kerestetik mellé, ennek elkészítéséről pedig a betűzött linken pontos információkat találtok.
 Tillandsiák képkeretben, erről itt olvashattok: http://kreativkertkreativotthon.blogspot.hu/2014/05/napi-diy-avagy-hogyan-kerul-mufu.html

És akkor a hozzávalók, ezúttal is az Obi -ból. Csiszolópapír, alapozó, és zománcfesték.

Na és a drótkefe, ami tulajdonképpen az első lépés volt. Ezzel jó alaposan letakarítottam a kádat, különösen a rozsdás helyeken.

Ezt követte egy jó alapos vizes csiszolás, természetesen kimondottan erre a célra való csiszolópapírral. Miután ezzel megvoltam, jól meg kellett szárítgatni a kádat, amir egy jó nedvszívó képességű régi póló kiválóan alkalmas.

Az alapozó spray felhordása után, már közel sem volt olyan elkeserítő a helyzet. Én ezt a lépést bútorfestés során sokszor hanyagolom, hála egy új festéknek, ( ASCP ) de ebben az esetben erre mindenképpen szükség van!

És a végeredmény, egy egész napos kő kemény meló után.
Persze a történetnek itt még koránt sincs vége, mert bár a kép alapján a végeredmény tökéletesnek látszik, sajnos még sem az :( Ez részben az én hibám is, mert egy lépést kihagytam, ez pedig nem más mint a kád glettelése. Ez ha tökéletes a kád felülete simán kihagyható, és én úgy ítéltem meg, hogy az én kádam esetében ez a helyzet, de ezt jól benéztem :( Amint az utolsó réteg festék felkerült, az összes apró hiba kiütközött, sajnos éppen azon az oldalon, ami látszódni fog. És mivel egy Bak mindig a tökéletességre törekszik, folyt. köv:
És a lényeg, a piszkos anyagiak, eddig pontosan 38 000 Ft-nál járunk! Ugye ez még elég messze van a 130 000-Ft-tól? Eddigi terveim szerint a vége 60 000 Ft. lesz. Mit gondoltok megérte?
Ha tetszett a bejegyzés, esetleg szeretnél még képeket nézegetni, ötletelni, csatlakozz a Kreatív kert - Kreatív otthon oldalához a facebookon! Ezt itt teheted:https://www.facebook.com/kreativkert?ref=hl
Eni
2 megjegyzés
  1. Na nem mondom piszok nagy meló, de kétségem sincs afelől, hogy megéri .
    Mindig az eredmény a fontos...utólag a sok munka köddé válik és csak a gyönyörű lábas kádad lesz a lényeg. Sokkal értékesebb lesz még a 130 ezernél is, hiszen a két kezeddel tetted olyan széppé, amilyen lesz.
    Gratulálok !

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen! Ez tényleg egy olyan munka volt, hogy bátran kijelenthetem, kádfelújítást nem vállalok! :)
    Eni

    VálaszTörlés