Megmondom őszintém, amint tudomást szereztem arról, hogy a http://decorlabor.hu/ miben töri a fejét, én rögtön eldöntöttem, hogy nekem kell egy ilyen sablon :) Már akkor tudtam, hogy ez lesz a tökéletes megoldás, hogy egy kicsit megtörjem a kissé unalmas, semleges falszakaszt az előtérben, és ezzel kiemeljem a kedvenc bioethanol kandallómat, ami évek óta rendületlenül költözik velem.
Ezek után egy hatalmas meglepetés ért, mert mire rendeltem volna már itt várt egy levél, hogy a http://decorlabor.hu/ jóvoltából én is azok a szerencsések közé tartozom, akik " tesztelhetik " a terméket. Azt hiszem, így még sosem vártam, hogy hazaérjünk a nyaralásból, és nekiállhassak az alkotásnak :)
Az első próbálkozásom, egy aprócska szőnyeg volt, ami eddig kiállta a próbát, mondhatom ezt azok után, hogy még Ámor kutya is tesztelte, ha értitek mire gondolok :)
Ennek elkészítéséről bővebben itt olvashattok: http://kreativkertkreativotthon.blogspot.hu/2014/08/szonyegfestes-hazilag-avagy-egy-ujabb.html
Na de térjünk a lényegre. Azt mindenképpen szeretném előrebocsájtani, hogy itt több lesz a szöveg, és kevesebb a kép, de úgy gondolom pontos munkát csak alapos leírás alapján lehet végezni.
Hozzávalók:
Még egyszer köszönet a mintáért a http://decorlabor.hu/ - nak, ahol természetesen nem csak ez az egyféle minta kapható, így én biztos vagyok benne, hogy még nálam is fogtok ebben a témában ötleteket találni. Már készül is a következő :)
Eni

- Jó minőségű, sűrű falfesték, amennyiben lehetséges az eredetivel megegyező!
- Szivacsos festőhenger, lehetőleg a legkisebb.
- Papirtörlő, amivel a felesleges festéket leitatjuk.
- Maszkolószalag, amivel a sablont rögzítjük.
- Mérőszalag, vízmérték amivel az első sablon helyét kimérjük, mert itt bizony egy fél centit sem csúszhatunk!
- Na és persze a sablon :)
- Első lépésként, ha nem frissen festett falról van szó, mindenképpen portalanítsuk a felületet, egy enyhén nedves ruhával. Ha nem bízunk az eredeti festékünkben, illetve nem lemosható, egy száraz rongy is megteszi.
- Ezek után következik a pontos kimérés, aminek nagyon nagy jelentősége van, mivel többször ismételjük a mintát, itt könnyen elbukhatjuk a dolgot, ha nem figyelünk, és nem dolgozunk pontosan.
- Amennyiben a méréssel megvagyunk, következik a sablon felhelyezése, amihez én maszkoló szalagot használtam. Nem árt vele vigyázni, mert ha túl erősen rögzítjük, esetleg sokáig a falon marad, könnyen visszahúzhatja a festéket.
- A festés ezek után már tényleg pofon egyszerű dolog, két dologra kell ügyelni, a lehető legsűrűbb festéket használjuk ( esetemben ez egy német latex alapú festék volt, amivel az egész ház ki lett anno festve ) és a festőszivacs mindig száraz legyen!!! Egyéb esetben a festék a sablon alá folyik, és hát a végeredmény nem lesz tökéletes. Tapasztalatom szerint egy sablon felragasztása és lefestése kb. 5 percet vesz igénybe, én ugyanennyi idő elteltével el is távolítottam a sablont, és haladtam tovább.
Ilyen volt. |
A pontos méricskélés után az első minta, oldalt a színmintával. |
Nem, ez valóban nem az én kezem, viszont jól látszik, hogy milyen kis hengerrel dolgoztam. |
És készül a negyedik minta, itt az is jól látszik, hogy nem vittem túlzásba a maszkolószalag használatát, csak éppen annyit használtam, hogy a sablon megmaradjon a falon. |
És a végeredmény :) |
Még egyszer köszönet a mintáért a http://decorlabor.hu/ - nak, ahol természetesen nem csak ez az egyféle minta kapható, így én biztos vagyok benne, hogy még nálam is fogtok ebben a témában ötleteket találni. Már készül is a következő :)
Amennyiben tetszett a bejegyzés, megköszönöm ha megosztod másokkal is.
A blog Facebook oldalához az alábbi linkre kattintva csatlakozhatsz: https://www.facebook.com/kreativkert
, ahol naponta frissülő tartalommal találkozhatsz. Ha mindennap látni
szeretnéd, ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót! :)
Eni
0 megjegyzés