Na de ki is vagyok én?

Hosszú hosszú töprengés, vívódás után szántam rá magam, hogy leírjam ezt a pár gondolatot, de úgy érzem muszáj megtennem.
Biztosan többen értesültetek róla, hogy remélhetőleg november elejére elkészül a saját műhelyem EnArt Design Stúdió néven, ennek tükrében már meghirdettem az első workshopomat, amit reményeim szerint, még jó sok fog követni, és az sem titok, hogy nem mindegyiket én fogom tartani.
Itt emelném ki, hogy még van néhány szabad hely, így továbbra is várom lelkes kézművesek jelentkezését, akik akár állandó jelleggel, akár néhány alkalommal csatlakoznának ehhez a kis csapathoz, és megtanítanák amit tudnak. Egyszóval a műhely időnként kiadó!!!
És tulajdonképpen ez az a momentum, amiért most úgy döntöttem leírom a gondolataimat, ( bár nem érzem úgy, hogy magyarázkodnom kellene ) mert bár még meg sem nyílt a műhely állandó támadások kereszttüzében érzem magam. Hogy mégis, ki vagyok én, és, hogy merek másoknak konkurenciát csinálni? A válaszom nagyon egyszerű, nem csinálok senkinek konkurenciát, hiszen én már akkor ezzel foglalkoztam, ezt tanultam, mikor még nem is workshopnak, hanem kézműves foglalkozásnak hívták ezeket a  mini tanfolyamokat. Ha jól számolom éppen 12 éve vagyok a szakmában, mikor kis városunk Művelődési Házában elkezdtem az első kézműves foglalkozásokat, táborokat, miközben az elmúlt években folyamatosan képeztem magam, és újabb, és újabb technikákat tanultam. Gondolom azért a bizonyítványaimat nem kell ide belinkeljem :) De a viccet félretéve, nem gondolom, hogy ezek után, akik egy-két éve foglalkozik hasonló dolgokkal ( hozzá teszem ezzel nincs semmi problémám, hiszen számtalan jó példa van! ) joguk van számon kérni, és megpróbálni eltántorítani attól, hogy ez a műhely létrejöjjön, ami ráadásul már működött is, csupán 4 éve úgy hozta az élet, hogy egy kis időre szüneteltetnem kellett. Persze addig sem tétlenkedtem, mert ennek a kis kényszerszünetnek a gyümölcse a http://kreativkertkreativotthon.blogspot.hu/ illetve a hozzá tartozó facebook oldal, https://www.facebook.com/kreativkert aminek a számai talán engem igazolnak. Tehát az utam nem keresem, hanem folytatom ott, ahol 4 éve abbahagytam.
És akkor ki is vagyok én?

Elsősorban anya, a másik gyerkőc már túl nagy ahhoz, hogy ölelgessem :)
Másodsorban társ.
Harmadsorban főállásban dolgozó nő.
Aki még a nyaralás alatt is gyűjti a kreatív ötleteket, hogy szabadidejében megvalósítsa őket, mert ez az ami feltölt, kikapcsol, egy nehéz fárasztó nap után.
És aki egy percig sem adja fel, hogy az álmait tovább álmodja és megvalósítsa.
Köszönöm, ha elolvastál, megértettél, és továbbra is szívesen olvasod az oldalam, netán ellátogatsz hozzám, egy kellemes hangulatú, garantáltan pihentető workshopra, ahol személyesen is megimerhetsz.
Eni

Itt van az ősz, itt van újra.........

Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én ősszel szeretem leginkább dekorálni az otthonom. Egyrészt mert a természet ilyenkor rengeteg " alapanyaggal " örvendeztet meg bennünket, másrészt a hűvös esték beköszöntével vágyom egy kis melegségre. Ezt pedig mi mással lehetne jobban elérni, pláne költséghatékonyan, mint némi dekorációval, néhány gyertyával, és finom sült alma illattal.

Első lépésként készítsünk egy egyszerű, de mutatós ajtókoszorút, ez a leveles változat mindkét " elvárásnak " megfelel.
Kezdjük rögtön az előtérrel, ahol néhány tök, és egy- két mécses csodákra képes, szerintem ennél nem is nagyon kell több.

A nappaliban a hűvös szürke mellett, egy kis meleg narancs, szintén jól jön ilyenkor.
A kandalló párkányának dekorálására sem kell sokat költenünk, némi termés, és általunk készített egyedi kép tökéletesen megfelel.
Egy nagyon egyszerű módszerrel saját képet is festhetünk, amivel szintén feldobhatjuk a falat.
Meleg színű kaspókkal, és virágokkal szintén meglepő hatást érhetünk el.
Ha  a kandallónk nem csak állkandalló, a tűzifát is bekészíthetjük stílusosan. Én így szoktam :)
Ha nincs kandallónk, legyünk kreatívak, és dekoráljuk kedvenc komódunkat. Ide is készíthetünk saját képet, egyedi feliratokkal.
Váza helyett ősszel használjunk dísztököt, amit egy befőttesüveggel, és agy oázissal béleljünk ki, mielőtt a szezonális virágokat belehelyezzük. Így sokkal tartósabb!
A sült alma illatról se feledkezzünk meg, ha éppen nincs kedvünk sütni, egy pici illóolaj is megteszi.
Így ezeket a képeket elnézve határozottan szeretem az őszt! :)
Amennyiben tetszett a bejegyzés, megköszönöm ha megosztod másokkal is.
A blog Facebook oldalához az alábbi linkre kattintva csatlakozhatsz: https://www.facebook.com/kreativkert , ahol naponta frissülő tartalommal találkozhatsz. Ha mindennap látni szeretnéd, ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót! :)

Képek: Pinterest, Kreatív Kert - Kreatív Otthon
 
Eni

Falfestés némi csavarral? Miért ne?

Megmondom őszintém, amint tudomást szereztem arról, hogy a http://decorlabor.hu/ miben töri a fejét, én rögtön eldöntöttem, hogy nekem kell egy ilyen sablon :) Már akkor tudtam, hogy ez lesz a tökéletes megoldás, hogy egy kicsit megtörjem a kissé unalmas, semleges falszakaszt az előtérben, és ezzel kiemeljem a kedvenc bioethanol kandallómat, ami évek óta rendületlenül költözik velem.
Ezek után egy hatalmas meglepetés ért, mert mire rendeltem volna már itt várt egy levél, hogy a http://decorlabor.hu/ jóvoltából én is azok a szerencsések közé tartozom, akik " tesztelhetik " a terméket. Azt hiszem, így még sosem vártam, hogy hazaérjünk a nyaralásból, és nekiállhassak az alkotásnak :)
Az első próbálkozásom, egy aprócska szőnyeg volt, ami eddig kiállta a próbát, mondhatom ezt azok után, hogy még Ámor kutya is tesztelte, ha értitek mire gondolok :)
Ennek elkészítéséről bővebben itt olvashattok: http://kreativkertkreativotthon.blogspot.hu/2014/08/szonyegfestes-hazilag-avagy-egy-ujabb.html
Na de térjünk a lényegre. Azt mindenképpen szeretném előrebocsájtani, hogy itt több lesz a szöveg, és kevesebb a kép, de úgy gondolom pontos munkát csak alapos leírás alapján lehet végezni.
Hozzávalók:
  • Jó minőségű, sűrű falfesték, amennyiben lehetséges az eredetivel megegyező!
  • Szivacsos festőhenger, lehetőleg a legkisebb.
  • Papirtörlő, amivel a felesleges festéket leitatjuk.
  • Maszkolószalag, amivel a sablont rögzítjük.
  • Mérőszalag, vízmérték amivel az első sablon helyét kimérjük, mert itt bizony egy fél centit sem csúszhatunk!
  • Na és persze a sablon :)
A folyamat:
  • Első lépésként, ha nem frissen festett falról van szó, mindenképpen portalanítsuk a felületet, egy enyhén nedves ruhával. Ha nem bízunk az eredeti festékünkben, illetve nem lemosható, egy száraz rongy is megteszi.
  • Ezek után következik a pontos kimérés, aminek nagyon nagy jelentősége van, mivel többször ismételjük a mintát, itt könnyen elbukhatjuk a dolgot, ha nem figyelünk, és nem dolgozunk pontosan. 
  • Amennyiben a méréssel megvagyunk, következik a sablon felhelyezése, amihez én maszkoló szalagot használtam. Nem árt vele vigyázni, mert ha túl erősen rögzítjük, esetleg sokáig a falon marad, könnyen visszahúzhatja a festéket.
  • A festés ezek után már tényleg pofon egyszerű dolog, két dologra kell ügyelni, a lehető legsűrűbb festéket használjuk ( esetemben ez egy német latex alapú festék volt, amivel az egész ház ki lett anno festve ) és a festőszivacs mindig száraz legyen!!! Egyéb esetben a festék a sablon alá folyik, és hát a végeredmény nem lesz tökéletes. Tapasztalatom szerint egy sablon felragasztása és lefestése kb. 5 percet vesz igénybe, én ugyanennyi idő elteltével el is távolítottam a sablont, és haladtam tovább.
És akkor jöjjenek a képek:

Ilyen volt.
A pontos méricskélés után az első minta, oldalt a színmintával.
Nem, ez valóban nem az én kezem, viszont jól látszik, hogy milyen kis hengerrel dolgoztam.
És készül a negyedik minta, itt az is jól látszik, hogy nem vittem túlzásba a maszkolószalag használatát, csak éppen annyit használtam, hogy a sablon megmaradjon a falon.
Ezek már az utolsó lépések, ahol jól látszik, hogy a minta teljes egészében nem adta ki magát, így itt egy picit ecsettel csalnom kellett. Fent nem indíthattam előbb, mert akkor nem tudtam volna egy vonalba hozni az ajtó tetejével, amihez minden egyéb igazítva van. Pl. tükör.
És a végeredmény :)
Én kivételesen maximálisan elégedett vagyok, hiszen ezt a technikát falra még sosem alkalmaztam, és lássuk be, azért ha az ember nem türelmes ennek vannak buktatói. Én meg ugye nem a türelmemről vagyok híres :)
Amit még mindenképpen meg kell jegyezzek, hogy ez egy kézi munka, aminél figyelembe kell venni, hogy gyakorlatilag még két minta sem sikerül egyformán, de ennek pont ez a szépsége!
Még egyszer köszönet a mintáért a http://decorlabor.hu/ - nak, ahol természetesen nem csak ez az egyféle minta kapható, így én biztos vagyok benne, hogy még nálam is fogtok ebben a témában ötleteket találni. Már készül is a következő :)
Amennyiben tetszett a bejegyzés, megköszönöm ha megosztod másokkal is.
A blog Facebook oldalához az alábbi linkre kattintva csatlakozhatsz: https://www.facebook.com/kreativkert , ahol naponta frissülő tartalommal találkozhatsz. Ha mindennap látni szeretnéd, ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót! :)

Eni

DIY mécsestartó, avagy így öregbítsünk fát.

Ezt a gyertyatartót egy kerti partira kölcsönöztem a hugicámtól, aki megkért, ha már elhozom fessem le fehérre. Igen ám, de azt én túl unalmasnak tartottam, meg hát régóta ki szerettem volna próbálni egy számomra új technikát. Meg is volt a tökéletes alany :)

Ilyen volt mikor megkaparintottam, majd első lépésként csupán egy picit megcsiszoltam.
Majd ecettel alaposan átitattam. Itt azért becsúszott egy kis baki, mert én csak almaecetet tartok itthon, és bevallom erre a célra a háztartási ecet jobb lett volna. Ami nem mellesleg tényleg háztartási ecet, és nem ételbe való!
Bő fél óra várakozás után a vastaglazúr következet, amit ecsettel hordtam fel a felületre.
Ezen a képen már jól látszik, hogy kezd a két anyag reakcióba lépni egymással, amire némi ecettel időnként azért rásegítettem.
Miután alaposan megtörölgettem, már csak némi festéket, ez esetben ASCP-t dörzsöltem bele, amit egy ronggyal rögtön vissza is töröltem. Ez lehet, fehér, szürke, az én esetemben pedig kék festék volt a nyerő, mert ez volt kéznél :)
Az ASCP-ről bővebben itt olvashattok, erre most nem térek ki külön : http://kreativkertkreativotthon.blogspot.hu/2013/10/a-nagy-festekteszt-ascp-kontra.html

És a végeredmény. Egy Dunából két hete kiemelt uszadékfa, és az általam készített gyertyatartó.
És mindez már gyertyákkal.
Már használat közben, a csajos parti estéjén, ahol rengeteg DIY ötlet volt, így természetesen külön posztot szánok neki :)
Ugye milyen egyszerű? :)
Eni