Lassan azt hiszem már megszokjátok, ha június vége, akkor én egy egy újabb levendulás poszttal érkezem. Természetesen idén sincs ez másként, sőt még kettőt tartogatok erre az évre, de előre nem lövöm le a poént :)
A posztok, azért, hogy ne legyenek unalmasak, évről évre változnak, most éppen a levendula sokoldalú felhasználását szeretném veletek megosztani, remélem találtok kedvetekre valót, netán valamelyiket el is készítitek.
Kezdjük is rögtön sokak kedvencével, a szappannal, amire már van egy bevált receptem, arról itt olvashattok.

Ehhez pedig bringára fel és, irány a legközelebb eső levendulaszüret :)
Levendula szappan, aminek ha ilyen szép színt szeretnétek, egy pici természetes színezéket mindenképpen használnotok kell!
A levendula olaj elkészítése a világon az egyik legegyszerűbb dolog, csupán jó minőségű olíva olajra, és néhány ág levendula virágra lesz szükségetek. Persze lehet még cifrázni rózsaszirommal, és citromfűvel, így az ellazulás garantált. Nem csak fürdővízbe jó hanem a kiszáradt bőr bedörzsölésére is alkalmas.
Molyok ellen vagy csak egyszerűen dekorációnak a levendula buzogány kiváló megoldás. Egy dolgot érdemes figyelembe venni, friss, még bimbós levendulából érdemes elkészíteni.
A buzogány elkészítése lépésről lépésre.
Levendulával töltött zsákocskák.

Levendula gyertya, amit maradék gyertyákból mi magunk is elkészíthetünk. Szedjük össze a lakásban szanaszét levő gyertyákat ( szerintem mindenkinél akad bőven ) reszeljük le, majd kis lángon olvasszuk fel. Egy kis ételfesték, pár csepp illóolaj, és már mehetnek is az erre a célra kapható formákba. Ja a kanóc ki ne maradjon, mert akkor feleslegesen dolgoztunk :)

Ha nincs kedvünk "nagy" dolgot alkotni, egy villámgyors dekorációval is remek hangulatot varázsolhatunk az otthonunkba.
 Remélem mindenkinek sikerült kedvet a közelgő levendula szürethez, és legalább egy receptet, vagy dekorációt Ti is elkészítetek:)
Az általam készített dekorációkról, receptekről bővebben itt olvashattok!
A blog facebook oldalához itt csatlakozhatsz, ha nem szeretnél lemaradni a friss posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót.
Amennyiben nem csak a kertek, és a lakberendezés érdekel, hanem Te magad is szeretsz alkotni, dekorálni, netán érdekes workshopokon részt venni, akkor keresd fel és kövesd az EnArt Design Studio facebook oldalát, melyet itt találsz.
Képek: Kreatív Kert - Kreatív Otthon, amik az oldal kizárólagos tulajdonát képezik, így megosztásuk csak linkkel együtt lehetséges!
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod.
Képek forrása: Pinterest
Eni
0 megjegyzés