Ugyan még hivatalosan tél van, amint előbukkannak az első napsugarak minden vérbeli kertész, egyre jobban vágyik a kertbe, és minden egyes rügynek, hajtásnak örvendezik.
Természetesen így vagyok ezzel én is, bár én csak egy lelkes hobbi kertész vagyok, de az első szemlén már túl vagyok. Finoman szóval is siralmas a látvány, és nem csak azért mert Ámor kutya végzetes rombolást hajtott végre a tél folyamán. bizony én is nyakig sáros vagyok a dologban, mert a tavaszi hagymások ültetése bizony az ősz folyamán elmaradt. Így most gyorsan összegyűjtöttem néhány ötletet, mit is tehetünk ilyenkor? Ehhez mindösszesen néhány ( na jó, jó néhány ) előhajtatott hagymás virágra, és jó sok kreativitásra lesz szükségünk, hogy minél szebben " tálalhassuk " őket. Természetesen azt is figyelembe véve, hogy egy egy fagyosabb éjszakán könnyen bemenekíthessük őket.

A hunyor ugyan nem hagymás, viszont van, hogy már decemberben kibontja szirmait, és rendíthetetlenül harcol a hideggel.
Egy régi láda és a Fürtös gyöngyike egy ritkább fajtája, ami hófehér harangocskáival mindenkit elbűvöl.
Egy régi levesestál is remek megoldás, könnyen, gyorsan fagymentes helyre menekíthető ha szükséges.
A Primula korai fajtái egészen jól bírják a telet, de vigyázat, mert csak az igen koraiak a nemesített változatok jóval kényesebbek!
A kerti asztalon is jól mutat egy " tányérnyi " Jácint, főleg ha egy jó meleg takaróba beburkolózva hűvösebb napokon is szeretünk kint ücsörögni.
Amíg nagyon hidegek az éjszakák, ilyen mutatós üvegburával is megvédhetjük kedvenceinket a fagy káros hatásaitól. 
Egy kissé szokatlanabb de nagyon ötletes megoldás, ha hagymás kedvenceinket egy nagyobb méretű üvegbe ültetjük.
Természetesen nem csak növényekkel dekorálhatjuk kertünket, hanem kaspóinkat is felfrissithetjük, erről itt olvashattok, ( Halkan megjegyzem 2014 legolvasottabb posztja volt ) illetve kerti dekorációkat is készíthetünk, hiszen abból sosem elég :)

Ezek a kaspók már idén készültek, remélem ők is legalább annyira "sikeresek" lesznek, mint tavalyi társaik.
Ici pici madárodú, tényleg csak dekorációs céllal.
Ami engem illet, én már alaposan felkészültem:)

Ez itt a csomagtartóm egy része, így holnapra van feladat bőven, mert bizony ezek már a balkonládába mennek.
És, hogy sár van? Semmi probléma, már a tökéletes gumicsizmát is kiválasztottam, ami nemcsak most, mikor lassan elkezdem szétszedni az évelőket, hanem a tóépítésnél is nagyon jó szolgálatot tesz majd! 
A blog Facebook oldalához az alábbi linkre kattintva csatlakozhatsz: https://www.facebook.com/kreativkert?ref=hl, ahol naponta frissülő tartalommal találkozhatsz. Ha mindennap látni szeretnéd, ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót! :) 
Képek forrása: Pinterest, EnArt Design Studio
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal, is megosztod.
Eni

0 megjegyzés