Be kell valljam nektek őszintén, én nem igazán szeretem a húsvétot. Nem tudom miért alakult ez így, illetve csak sejtem, hogy a fiaim érkezésével van összefüggésben, mert kislánykoromban viszont imádtam. Előző nap a didikémmel tojást festettem, persze nem olyan boltit, hanem igazit, vadpetrezselyemmel díszítve, majd hagymahéjjal színezve. Végezetül pedig bőrkével jól megkentük, hogy szép fényes legyen. Másnap hajnalban keltem, és addig bizony meg sem nyugodtam még meg nem érkezett az első locsoló. Akkoriban még jöttek bőven :) Miután a fiaim megszülettek, még egy darabig őriztem a hagyományokat, de valahogy rajtuk kívül senki nem akart meglocsolni, és az igazat megvallva, jobban örültek a csokitojásnak mint amit én magam festettem:)
Így esett, hogy a Húsvét imádatom szép lassan elmúlt. Persze minimális készülődés most is van, de ez már azért nem az igazi. Szóval mutatom a mi kis szerényen díszített otthonunkat, igazi szép tojások nélkül, mert úgy gondoltam magamnak mégsem festek :) Persze ha egy kislányom is lenne nyilván más lenne a helyzet...
|
Tojásfa az udvaron, kézzel festett mintával. Az elkövető nem én voltam. |
|
Húsvétváró mini kert. |
|
Ugye milyen jó fej ez a talicska? Szerelem volt első látásra, biztos ami biztos rögtön 3-at vettem belőle :) |
|
Egy kézzel készült nyuszika az ablakba is került, amit néhány éve egy kedves ismerősöm készített. |
|
Az étkező is húsvéti díszbe öltözött, de ne ijedjen meg senki, a rend csak a fotózás pillanatáig tartott :) |
|
Egy minimális dísz a nappaliba is került, tojás helyett itt kerámia virágok lógnak a barkafán. |
|
Az ablakba is került egy barka koszorú, ami ismételten Bluer Design munkája. |
|
|
|
Idén ennyi a mi kis szerény húsvéti dekorációnk, ami így a képeket utólag visszanézve valóban nem túl sok, de nekem éppen elég. Természetesen húsvéti sonka, töltött tojás, és egyéb finomságok nálunk is kerülnek az asztalra.
Kellemes ünnepeket és sok sok locsolót kívánok mindenkinek!
Eni
0 megjegyzés