Ötletes termékek, balkonra, teraszra

Úgy gondolom sokan vagyunk úgy, akinek csak egy apró balkon, vagy picike kertrész jutott, mégis szeretnénk kertészkedni. Ma már ez sem lehetetlen, hiszen a hagyományos balkon ládán kívül rengetek ötletes megoldás létezik. Van ami sajnos nálunk még nem beszerezhető, de lehet rá alternatívákat találni, és van amit mi magunk is elkészíthetünk. Most ezekről a termékből gyűjtöttem egy csokorra valót, hiszen hamarosan közeleg a tavasz, és végre a kertészesedéké lesz a főszerep:)

Ez egy egyszerű műanyag zsák, megfelelő szellőzéssel és vízelvezetéssel megoldva, amin több lyuk található, amibe a nekünk tetsző palántákat elültethetjük. Ha megfelelő méretűeket választunk pár héten belül teljesen betakarják a zsákot. A képen látható zsákba Petúnia van ültetve, de bármilyen egynyári csüngő virágot ültethetünk bele.
Hasonló megoldás az előzőhöz, azzal a különbséggel, hogy ezt mi magunk is el tudjuk készíteni, néhány dróttal összefűzött PVC csőből.
Ez az ötletes fűzfakosár is kis helyen elfér, és tetszés szerint ültethetünk bele akár fűszernövényeket, balkonra való mini zöldségeket, de akár virágokat is.
Inkább ötletes mint dekoratív megoldás, a palánták közvetlenül jó minőségű virágföldbe vannak beleültetve. Hogy hosszútávon működik e ez a fajta megoldás azt nem tudom pontosan megmondani, egy biztos viszont, egyre több kiállításon találkozom vele.
Ez a megoldás az én aktuális kedvencem, mert nem csak mutatós, hanem igazán kis helyet is foglal, így éppen aktuális egy mini balkonra is. Az elkészítése sem nagy ördöngösség, és természetesen ha nem szeretjük a barnát, festhetjük vidámabb színűre is. Egy dologra viszont nem árt odafigyelni, ha fűszernövényeket, netán csüngő epret szeretnénk benne termeszteni, akkor mindenképpen környezetbarát festéket használjunk, vagy csupán lenolajkencét!
Ezek az egymásra rakott cserepek is nagyon praktikusak, főleg olyan esetben ha csak felfelé terjeszkedhetünk. Én elsősorban csüngő növényekhez javaslom, hiszen a műanyag cserép önmagában nem túl dekoratív.
Remélem mindenkinek tudtam segíteni, ötletet adni, és ha valamelyiket elkészítitek, akkor mindenképpen várom a fotókat:)
A blog facebook oldalához itt csatlakozhatsz, ha nem szeretnél lemaradni a friss posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót.
Amennyiben nem csak a kertek, és a lakberendezés érdekel, hanem Te magad is szeretsz alkotni, dekorálni, netán érdekes workshopokon részt venni, akkor keresd fel és kövesd az EnArt Design Studio facebook oldalát, melyet itt találsz.
Képek: Kreatív Kert - Kreatív Otthon, amik az oldal kizárólagos tulajdonát képezik, így megosztásuk csak linkkel együtt lehetséges!
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod.
Eni
                       

Látogatás egy orchidea farmon.

Tavaly Júniusban egy régi álmom teljesült, mikor ellátogathattam egy orchidea farmra. Az élmény leírhatatlan és azóta is a hatalmában tart, amit most megpróbálok megosztani veletek. Ebben a bejegyzésben főleg a képeké lesz a főszerep, némi kommentel fűszerezve, mert a szavak nem adnák vissza mindazt  amit ott láttam.

A farm bejárata, ami egyben egy trópusi paradicsom is, ahol természetes élőhelyükhöz hasonló körülmények között mutatják be a különböző orchidea fajtákat.
Az első orchidea ami a szemem elé tárult ez a hatalmas csüngő csoda volt, aminek a nevét sajnos nem tudom, mert számomra érdekes módon a növények nem voltak " feliratozva ".
Azt hiszem ezt az orchideát senkinek nem kell bemutatni, az érdekessége csupán annyi, hogy nem az általunk alkalmazott átlátszó műanyag cserépben növekszik, hanem egy levelekkel, kókuszhánccsal kibélelt kosárban, ami jobban hasonlít természetes élőhelyéhez.
Egy újabb csodás különlegesség.
Gyönyörű Vandák társaságában, amik közül bizony nem tudtam választani:)
Csüngő szépségek.
Ez is egy érdekes megoldás, farönkön nevelkedve. Hihetetlen! Ilyenkor mindig elbizonytalanodom egy kicsit, hogy mi vajon nem gondozzuk túl egy icipicit csupán szeretetből őket?
Ez pedig már az orchidea  "nevelde ", ahová szintén bepillantást nyertünk.
Talán ezen a képen látszik legjobban, hogyan nevelgetik az orchideákat, hogy a száruk tökéletesen egyenes legyen.
Még egy kis érdekesség, egy igazi kertész addig használja a fapapucsát még ki nem lyukad! Én nem tudom, hogy csinálja, mert én az enyémben lépni sem tudok, ezért egyszerűen virágtartónak használom:)
Ez pedig már a kijárat, ahol a bent megtekintett orchideákat gyönyörű kompozíciókban meg is vásárolhatjuk. Ami a számomra legmeglepőbb volt, hogy a mi pénztárcánkhoz mérve is reális áruk volt, de igaz ez az összes Hollandiában kapható virágra és kertészeti kiegészítőkre.
Remélem ma is tudtam Nektek valami szépet és érdekeset mutatni. Részletes leírást, hogy hogyan neveljünk lakásban orchideát, egy korábbi blogbejegyzésemben találtok: http://kreativkertkreativotthon.blogspot.hu/2012/03/orchideak.html
Eni
További elérhetőségeim, ahol megtaláltok: Kreatív Kert – Kreatív Otthon facebook oldal:
https://www.facebook.com/kreativkert 
Intermas  E. E. Kft. facebook oldal: 
Intermas E. E. Kft. youtube csatora:
http://www.youtube.com/user/IntermasKft
Képek forrása: Tóth Enikő
A képek a Kreatív Kert Kreatív otthon tulajdonát képezik, így azok sokszorosítása, csak a blogbejegyzéssel együtt lehetséges!                       


Tavasz a lakásban, egy kis képes összefoglaló


Sajnos kint még mindig tombol a tél, amivel én bent továbbra is dacolok, így egyre több virággal veszem körül magam. Ebből következik most egy kis képes beszámoló, néhány ötlettel kiegészítve.

Annak, hogy jobb kedvünk legyen és egy pici tavaszt csempésszünk az otthonunkba, a legegyszerűbb módja, ha a piacon, vagy a virágosnál beszerzünk néhány tavaszi virágot, és egy helyes csokorba kötjük. Aki nem olyan bátor, hogy maga vállalkozzon a virágkötésre, természetesen ezt a virágboltban is szívesen megteszik, csak egy picit többe kerül.
A másik egyszerű megoldás egy nagy csokor színes jácint, amit egyszerűen egy kaspóba helyezünk és egy kis szizállal körbetekerünk. Nem csak szép, hanem illatos is.
Igazán praktikus megoldás, egy nagyobb csészébe apró virágú árvácskát ültetni, mert ezt a fagyok elmúltával a teraszra is kihelyezhetjük.  
Nekem ez az egyik kedvencem, néhány üveget szalaggal átkötünk, és nincs is mád dolgunk, mint a tavasz egyik legszebb virágát a tulipánt tetszőlegesen belehelyezni. Aki a színes megoldásokat kedveli, bátran kísérletezhet a színekkel.
Természetesen nem csak virággal tudunk tavaszt csempészni otthonunkba, bátran próbálkozzunk egyéb dekorációval is, mint például ez a pillangókból készült füzér.
Ezeknek a farönköknek az elkészítéséhez már jó sok türelemre és némi szaktudásra van szükségünk, de aki belevág, nem fogja megbánni, hiszen ez nem csupán egy szezonra szól.
Ha ablakunkat szeretnénk díszíteni, ez egy nagyon könnyen elkészíthető dekoráció, amihez a legtöbb háztartásban ráadásul a hozzávalók is megtalálhatók. Ennek az elkészítésénél is bátran kísérletezzünk a színekkel, hiszen nem mindenki szereti a lilát.
Remélem ezzel a rendkívüli képes beszámolóval ( hiszen általában írni szoktam ) mindenkinek tudtam egy két olyan tippet adni, ami elnyeri a tetszését, és kedvet kap az elkészítéséhez. És talán még a képeket nézegetitek egy kis tavaszi hangulatotok is támad:)
Eni
További elérhetőségeim, ahol megtaláltok: Kreatív Kert – Kreatív Otthon facebook oldal:
https://www.facebook.com/kreativkert 
Intermas  E. E. Kft. facebook oldal: 
Intermas E. E. Kft. youtube csatora:
http://www.youtube.com/user/IntermasKft
Képek forrása: Pinterest
                         Kreatív Kert - Kreatív Otthon: Tóth Enikő

Egy kis húsvétra hangolódás

Bár az időjárás nagyon csúfos tréfát űz velünk mostanában, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy " vészesen " közeleg a húsvét. Így azt gondolom, aki még nem tette, annak bizony itt van az ideje, hogy elkezdjen ráhangolódni az ünnepre. Ezt persze mindenki másképpen teszi, van aki nem tulajdonít neki különösebb jelentőséget, és van aki lelkesen készülődik. Ehhez a csoporthoz tartozom én is, és remélem még sokan vagyunk ezzel így, hiszen ennek az ünnepnek nagyon szép hagyománya van. Ami többek között együtt járt az otthon, a ház körül porta rendbetételével, hogy húsvétra minden " megtisztuljon ". Persze itt most nem szeretném hosszasan ecsetelni, a húsvéti népszokásokat, ami ráadásul tájegységenként eltérő, mert akkor ez a bejegyzés igen hosszú lenne, csupán néhány gyorsan elkészíthető dekorációt szeretnék mutatni, ami egy dolgozó anya számára sem nagy kihívás.
Az első ilyen dekoráció, amit biztosan nem kell bemutatni a barkafa. Természetesen, ezt nem csak barkából készíthetjük, ( az enyém most éppen színes som vesszőkből készült ) hanem bármilyen növényből aminek a szárának elég tartása van, hogy elbírja a ráakasztott tojásokat, egyéb apróságokat.

Azért néhány barkaágat én is a somok közé csempésztem:)
Nagyvirágú barka, gyönyörű horgolt kikeményített tojásokkal.
Az első képen az én barkafám látható, amit bárki könnyen elkészíthet, a másodikat egy kedves barátnőm készítette, ami viszont már némi szaktudást igényel, hacsak nem találunk olyan lelőhelyet, ahol ezek a gyönyörű horgolt tojások beszerezhetőek.
Ha húsvét, akkor a virágok közül nekem elsősorban mindig az illatos ibolya jut az eszembe, talán azért mert kislánykoromban a locsolkodás után mindig elindultunk a közeli kiserdőbe ibolyát szedni.
Sokszor öt-hat csokorral is szedtünk, majd cérnára fűztük és ezekkel a csokrocskákkal tértünk haza, amik még otthon sokáig illatoztak. Ezt a kedves szokást, amit a gyerekeimnek is átadtam az idén sajnos az időjárás miatt mindenképpen ki kell hagyjuk, de ibolyáról már gondoskodtam. Természetesen aki nem szereti az ibolyát más tavaszi virágot is választhat.

Fürtös gyöngyike vessző kosárban, néhány tojást imitáló gyertyával.

Bár nem illatos, és leszedni sem lehet, azért még ibolya:) Ilyen, és ehhez hasonló összeültetést bárki 10 perc alatt el tud készíteni, és máris egy pici tavaszt csempézett a lakásba.
 


Természetesen ha húsvétról van szó, akkor a legfontosabb kellékről a tojásról sem szabad megfeledkezni. Néhány ötlet, hogyan is dekorálhatjuk vele otthonunkat.

Bár ezek a lúdtojások még csipkézésre várnak, szerintem már így is nagyon jól mutatnak.
Két egyforma kerámia tojás, és egy kerámia madár. A kevesebb néha több elvét követtem, mikor ezt a kis " kompozíciót " megalkottam. 
 
A végeredmény a nappaliban, szerintem friss és tavaszias. Természetesen ezekről a dekorációkról akkor sem kell lemondani, ha valakinek nincs kandallója, hiszen egy szép komódot ugyanilyen szépen fel lehet " öltöztetni ".

 Ha kész vagyunk a lakással, következhet a bejárati ajtó, hiszen a hozzánk érkező locsolók azt pillantják meg legelőször.


Ezt a koszorút sem olyan bonyolult elkészíteni, mégis nagyon jól mutat!
 Remélem ezzel a kis " beszámolóval " és az itt bemutatott néhány képpel a havas időjárás ellenére sikerült egy kis kedvet csinálnom a közelgő ünnepekhez. Talán addigra a tavasz is megérkezik, még ha most várat is egy kicsit magára. 
Eni
További elérhetőségeim, ahol megtaláltok: Kreatív Kert – Kreatív Otthon facebook oldal:
https://www.facebook.com/kreativkert 
Intermas  E. E. Kft. facebook oldal: 
Intermas E. E. Kft. youtube csatora:
http://www.youtube.com/user/IntermasKft
Képek forrása: Szép-Ép Bt. Fogarasi Dia
                         Kreatív Kert - Kreatív Otthon Tóth Enikő