Ma a könyvesboltban kezembe került egy könyv az alábbi címmel, Stresszmentes kertészkedés ( Alexandra kiadó ) megmondom őszintén először jót derültem rajta, de aztán ahogy az én esetemben ez lenni szokott a kosaramban landolt. Sajnos semmilyen ilyen témájú könyvnek újságnak nem tudok ellenállni:)
Nézzük miről is szól?
Nagyon fontos, hogy a kerti munka örömet szerezzen, és semmi esetre se torkolljon idegeskedésbe és stresszes állapotba. Már a tervezés és a kert kialakítása során is érdemes megszívlelni néhány alapszabályt.
Az első és szerintem legfontosabb, ha nem értünk a kerthez, akkor mindenképpen forduljunk szakemberhez, aki segít nekünk eldönteni milyen legyen az álomkert végleges formája. Mert álmai mindenkinek vannak, de nem biztos, hogy azok az adott kertben meg is valósulhatnak, ezért néha muszáj kompromisszumot kötni, amiben a szakember tud nekünk segíteni. Akkor biztosan elkerüljük azokat a hibákat, amibe sajnos én magam is beleestem első kertem tervezésekor, pedig némi tapasztalatom azért volt, de így is folyton alakult változott minden és 8 évnek kellett eltelni ahhoz, hogy minden majdnem tökéletes legyen!
Egy biztos bármilyen kert mellett döntünk is, a leglényegesebb szempont, hogy kert és gazdája összhangban legyen. Ezen kívül mivel a kert a lakótérnek a kiterjesztése a szabadba, nagyon fontos, hogy kellő teret engedjen a pihenésnek. Ehhez különböző lehetőségek közül választhatunk, lehet ez egy kényelmes terasz, egy pergola, egy gyönyörű lugas paddal a közepén....
Ami még mindenképpen a pihenést szolgálja, és bár nem kis beruházást igényel, de utána garantáltan a pihenésé a főszerep, szinte csak tavasszal és ősszel akad vele némi teendőnk, ez pedig a kerti tó. Én ezt minden kertben kötelezővé tenném! Nincs annál pihentetőbb érzés, mikor munka után leülünk egy kényelmes padra és hallgatjuk a patak csobogását, miközben figyeljük az úszkáló aranyhalakat, és a fantasztikus élővilágot, amit már egy egészen pici vízfelület oda vonz kertünkbe.
Ha nem akarunk magunknak túl sok munkát és valóban pihenésre szeretnénk használni kertünket akkor még két fő szabályt kell figyelembe venni, az egyik a pázsit, amivel viszonylag sok a gond, ezért mindenképpen jó ha ahol tudjuk valamilyen alternatív megoldást választunk, ilyen a fa járólap, a mulcs, a különböző kövek is egyre divatosabbak a Magyar kertekben is.
Ami még ugyanilyen fontos, az pedig a növény választás, mindenképpen olyan fajtákat kell keressünk, amik lassan nőnek, örökzöldek, így viszonylag kevés odafigyeléssel karban tarthatjuk őket. Szerencsére ma már olyan nagy a választék, hogy nem kell attól félnünk, hogy ebben az esetben csak fenyők és tuják fognak sorakozni kertünkben. Választhatunk, magyalt, kecskerágót, azeleát, hortenziát, ( ennél a két utóbbinál azért arra oda kell figyelnünk, hogy a savanyú talajt kedvelik ) és rengeteg évelő növényt, amik egészen márciustól novemberig megörvendeztetnek minket virágaikkal.
És nem utolsósorban saját csokrot is köthetünk belőlük, már amennyiben nem sajnáljuk leszedni őket:)
Remélem sikerült némi tanácsot adnom, a könyv tényleg nagyon hasznos, főleg kezdő kertészeknek ajánlom így elképzelhető, hogy ennek a bejegyzésnek lesz még folytatása...
Addig is, ha bármilyen kérdésetek van a totheniko75@gmail címen, illetve az alábbi facebook oldalon http://www.facebook.com/pages/Kreat%C3%ADv-kert-Kreat%C3%ADv-Otthon/119875681472746 elérhető vagyok és szívesen válaszolok! Természetesen továbbra is várom az ötleteket, véleményeket, kritikákat:)
Eni

Nagyon jó bejegyzés lett Eni! Egyetlen dolog, amivel nem értek egyet, hogy egy álomkerthez feltétlen szakember is kell...nem olyan nagy baj az, ha valaki saját kárán tanul, és az évek során változik, alakul a kert...én is így jártam, de nem bántam meg. Így igazán az enyém!!... és bár lehet, hogy "szakmailag" nem tökéletes, de nekem biztos, hogy az :)
VálaszTörlésIgen , részben egyetértek veled olyan kreatív embernek mint Te is vagy, valóban nem, de vannak kevésbé kreatív emberek is és most engedd meg, hogy egy élő példát hozzak: X. Y. még én kiástam a gödröt a törzses ribizliknek, eltüzelte őket, mert azt hitte elszáradt botok!
VálaszTörlésNa én rájuk gondoltam, azt hiszem nekik szükségük van szakemberre.
Ez ugyan egy sarkított példa, de megtörtént.
Eni