Mint már többször említette mind a munkában, mind a magánéletben csakis előre :) A munkáról majd később, ahhoz még korán van ( év eleje, de nagyon ) de a konyha tervezésébe annál lelkesebben vetem bele magam, hiszen 2106 egyik nagy kihívása ez számomra. Hogy miért? Mindjárt azt is megmutatom, de előbb néhány szót arról, hogy miért az IKEA konyha mellett döntöttem. Ha jól számolom a gyermekkoromat kivéve eddig ez a hatodik otthonom ( hú még leírni is sok, főleg, hogy én már tudom, hogy nem az utolsó, de erről majd úgy 2-3 év múlva ) és abból két helyen IKEA konyhára esett a választásom, ez volt az utóbbi kettő, a többi esetben asztalos csinálta, és sajnos egyikkel sem voltam megelégedve, így azt hiszem ezek után nincs olyan asztalos aki engem meg tudna győzni. Esetemben már csak a szín a kérdés. Szürke vagy barna? Barna vagy szürke? Nagyjából ezeket a kérdéseket teszem fel magamnak minden nap. Ha logikusan gondolkodom, persze a barna mellett teszem le a voksom, mert az étkezőbe is pontosan ezt az árnyalatot választottam, csak egy másik áruház kínálatából, na meg a hálóba, a nappaliba.....tulajdonképpen lassan az egész házba.
Szürkével, fehérrel, arannyal kombinálva igazán elegáns, de egyben modern is lesz az összhatás. Tudom, hogy most ez éppen nem divat, de számomra sokkal fontosabb, hogy mi illik egy adott ház hangulatához, minthogy éppen mi az aktuális divatirányzat. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem a divatot, sőt de lássuk be egy három méter belmagasságú polgári jellegű otthon, furán mutatna apró, kopott, vintage bútorokkal.
Na de nézzük honnan indulunk és miket válogattam eddig össze?

Az a bizonyos kiindulási alap, ami azért kapott egy tisztasági festést mikor beköltöztünk.. A parapet fal mindenképpen megy a boltíveknek sajnos technikai okokból ( fafödém, tartófal ) maradniuk kell, illetve a kiváltásuk többe kerülne, mint maga az egész konyha. A csempe a szintén marad kategória, magam fogom lefesteni, mert azt hiszem még annak a bontását is képtelen lennék elviselni:)
Az a bizonyos asztal, ami jelenleg az étkezőben található. 
A barna verzió.

A szürke.

Ez nem kérdés, már csak a sarokba kell valahogyan bevarázsolni, ami fog még egy kis fejtörést okozni.

A mosogató kérdését még a szagelszívó tükrében át kell vizsgálnom,bár annak ellenére, hogy minden háztartási gépem inox, ami a mosogatót illeti a lehető legkényesebb választás.

És egy példa a barna verzióra.
Egy a szürkére.
A kettő egymás mellett :)
És mivel nő létemre igencsak szeretem a műszaki kütyüket, egy elengedhetetlen kellék :)
Azt hiszem ez így még egy ici picit káoszos, de tavaszra mire aktuális lesz, remélem kitisztul a kép. Egy biztos, a mostaninál csak szebb és jobb lehet:)
Ha van kedvetek, kivételesen ötleteljetek velem, minden véleménynek, építő jellegű kritikának nagyon örülök.
A blog facebook oldalához itt csatlakozhatsz, ha nem szeretnél lemaradni a friss posztokról, ötletekről, ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót.
Amennyiben Te magad is szeretsz alkotni, dekorálni, netán érdekes workshopokon részt venni, akkor bátran írj nekem emailt: enartds@gmail.com hogy a részleteket egyeztetni tudjuk.
Képek:  EnArt Design
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod.
Eni


3 megjegyzés
  1. Szia!
    Én a szürkére szavazok. Nekem is barna volt, de nem bírtam csak 1 évig. Nagyon sötétnek éreztem. Éppen most karácsonyra lett belőle fehér.
    Egy kérdés: a fakanáltartót hol találtad?
    Szép estét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a visszajelzést :) A fakanáltartót az IKEA oldalán találtam, de sajnos pontosan nem emlékszem hol :( Eni

      Törlés
    2. Köszönöm szépen :-)
      Györgyi

      Törlés