Ma reggel limonádét készítettem a fiúknak, citromfűvel, narancs ízű mentával és sztiviával. Ezeket természetesen mind a balkonomon " szüreteltem ", szerencsére tavasz óta szép nagyra nőttek, sok más fűszernövénnyel együtt. Miközben szedtem eszembe jutott, hogy készítek néhány képet, immár az utolsókat. Furcsa érzés volt, az egyik szemem sír, a másik nevet. Hiszen minden ami itt található, azt én hoztam létre egyedül, szinte a nulláról újrakezdve az életemet. Ez egyféle terápia is volt, amolyan belső utazás, mialatt igazán felnőttem, megtanultam felelősséget vállalni a gyerekeimért és magamért. Furcsa, hogy még családban él az ember, az egy egészen " más " állapot.
És persze " nevetek " is, hiszen most megint egy új élet kezdődik, reméljük zökkenőmentesebb és nyugodtabb, és ha mindenen túl leszünk, akkor nem győzitek nézegetni a képeket az én kertemről:)
Lesz munka bőven, de persze ezt nem bánom:)
Szóval jöjjenek az utolsó képek:
Ezen kívül van még egy Olaszországból hozott giga levelű eper, ami éppen virágzik, csak elfelejtettem lefényképezni(: Szóval eper fronton azt hiszem jól állok:) Kíváncsi leszek, hogy kiültetve melyik lesz az igazi befutó? Érdekes módon ízre eddig a rózsaszín virágú a legfinomabb.
Természetesen, mutathatnék még lila csili paprikát, levendulát, rozmaringot......... hiszen az erkély mint említettem tele van, de akkor ennek a bejegyzésnek nem lenne ma vége:)
De azt hiszem ennyiből is kiderül, ha van kedvünk, türelmünk és elég elszántak vagyunk, egy csupán 3 nm-es balkonon is " csodákat " művelhetünk.
Hát ezek voltak az utolsó képek..........
Remélem a bevezetőben írt kis kitérőt elnézitek nekem, és velem együtt várjátok milyen is lesz az a bizonyos kert. Annyit elöljáróban elárulok róla, hogy egy kastély főkertészéé volt, de azóta már sajnos " feldarabolták ", így nekünk csak egy nagyon kis rész jut, és persze sokat vesztett hajdani fényéből is.
Eni
És persze " nevetek " is, hiszen most megint egy új élet kezdődik, reméljük zökkenőmentesebb és nyugodtabb, és ha mindenen túl leszünk, akkor nem győzitek nézegetni a képeket az én kertemről:)
Lesz munka bőven, de persze ezt nem bánom:)
Szóval jöjjenek az utolsó képek:
A legújabb szerzemény, tele virággal és apró eperszemekkel, amik remélem hamarosan beérnek:) |
A tavaszi csüngő eper, ami ugyan nem terem folyamatosan, viszont újabb és újabb hajtásokat növeszt, amiket ősszel már lehet szaporítani. |
Egy újabb jó hír, a virágzó Calamondin. Még a citromot, ami elvileg könnyebben nevelhető, semmilyen módon nem tudom virágzásra bírni, ez az apró bokrocska folyamatosan terem és virágzik:) |
Természetesen virágok is vannak:) Ez a leander nagyon hálás, tavasz óta folyton hozza a virágait, és szerencsére a tetvek is elkerülik, ami a leander esetében nem elhanyagolható tényező! |
És a folyton virágzó balkonláda, ami egy igazi vegyes kavalkád, csupán a színek összhangjára figyeltem mikor beültettem. |
De azt hiszem ennyiből is kiderül, ha van kedvünk, türelmünk és elég elszántak vagyunk, egy csupán 3 nm-es balkonon is " csodákat " művelhetünk.
Hát ezek voltak az utolsó képek..........
Remélem a bevezetőben írt kis kitérőt elnézitek nekem, és velem együtt várjátok milyen is lesz az a bizonyos kert. Annyit elöljáróban elárulok róla, hogy egy kastély főkertészéé volt, de azóta már sajnos " feldarabolták ", így nekünk csak egy nagyon kis rész jut, és persze sokat vesztett hajdani fényéből is.
Eni
További elérhetőségeim, ahol megtaláltok: Kreatív Kert – Kreatív Otthon facebook oldal:
https://www.facebook.com/kreativkert
Intermas E. E. Kft. facebook oldal:
Intermas E. E. Kft. youtube csatora:
http://www.youtube.com/user/IntermasKft
A képek a Kreatív Kert - Kreatív Otthon tulajdonát képezik megosztásuk csak linkkel együtt lehetséges!
0 megjegyzés