Mi terem a zsákban? Ötletek zsákban való zöldségtermesztéshez.

Ismét egy vendégbejegyzés következik, és ismételten Orsitól Angliából:)
Szerintem az ötlet fantasztikus, bár valóban nem túl dekoratív, hacsak nem vagyunk elég leleményesek, de a képek között erre vonatkozólag is leshetünk el ötleteket.
"Nem tudom hazánkban mennyire elterjedt, de Angliában igen népszerű a különböző zöldségek zsákos termesztése. Ahol kevés a hely vagy nincs megfelelő termőföld vagy egyszerűen takarékossági okokból kiválóan alkalmazható. Sőt bármikor áthelyezhető, a nedvességet is jobban tartja, nem kell kapálni és nem is gyomosodik. Semmi bonyolultra nem kell gondolni. Egyszerűen az ember vesz egy zsák termőföldet, megszurkálja az alját a jó vízelvezetéshez, lefekteti ahol csak akarja, vág a tetején 2-3 lyukat és beleülteti a palántát. Ennyi. Aztán szüretel, dicsekszik a szomszédnak, élvezi munkája gyümölcsét és legfőképp bezsebeli az elismerő megjegyzéseket az ismerősöktől.  Van olyan zsák amire már eleve rá van rajzolva hol kell kivágni. Nehogy itt bukjon meg a történet. Még a végén összezavarodunk, hogy kör alakú nyílást vágjunk vagy szögleteset. Vagy ne adj' Isten nem egyforma méretűek lesznek! Ezt ugye senki nem akarná. És miket lehet benne nagy sikerrel termeszteni? Mindenféle sekély gyökerű zöldséget. Például paradicsomot, uborkát, paprikát, epret, padlizsánt, cukkinit. fűszer növényeket és töménytelen mennyiségű salátát. De akár egynyári virágokat is ültethetünk bele. Na jó, elismerem az igazi sikere nem az esztétikában, hanem az olcsóságában rejlik. De nem kell azért félteni a sziget lakókat, kitaláltak erre már csinos megoldásokat amivel eltakarják azt a csúnya zsákot."
De lássuk, hogyan is néz ez ki képekben:

A hozzávalók. Ezen a képen is jó látszik valóban nem kell sok mindent beszereznünk, ha a zöldségtermesztésnek ezt a módját választjuk.

Az egyik legegyszerűbb változat, a képen jól látszik, a növénynek gyakorlatilag mindegy miben van, csak a föld legyen jó minőségű és gyönyörűen fejlődik.


Zsákos epertermesztés nagy tételben. Igazán ötletes.
Így tudjuk megoldani, hogy ez az egyszerű megoldás, ne csak praktikus legyen hanem dekoratívan is nézzen ki.
Még egy dekoratív megoldás, ebben az esetben a zsákok színes faládákba vannak helyezve.
Itt már a zsák kialakításánál is eleve gondoltak a dizájnra is.
Remélem Orsi beszámolója, és ez a kis képes összefoglaló, többek kedvét meghozta, hogy kipróbálják ennek a fajta kertészkedésnek az előnyeit.
Eni
További elérhetőségeim, ahol megtaláltok: Kreatív Kert – Kreatív Otthon facebook oldal: https://www.facebook.com/kreativkert 
Intermas  E. E. Kft. facebook oldal:
Intermas E. E. Kft. youtube csatora: http://www.youtube.com/user/IntermasKft
Képek forrása: Intermas E. E. Kft. 
Írta: Orsolya Bodó
Képek forrása: Via Pinterest

Egy Olasz lakberendezési bolt képekben.

Igazából nem szeretnék hosszú bevezetőt írni, mert ez esetben tényleg a képek fognak mesélni.
Röviden talán csak annyit, hogy ezt az apró boltocskát egy még apróbb Olasz faluban találtam, és rögtön beleszerettem. Hogy miért? Mert minden természetes benne. Semmi mű, semmi csicsa, viszont rengeteg ötlet, amiket akár mi magunk is elkészíthetünk, vagy egy ügyes asztalossal megcsináltathatjuk.
Íme a képek:

Amint beléptem rögtön ebbe a helyes babaágyba botlottam, ami nagyon jól jön még pici a baba és magunk mellett szeretnénk tudni.
Nagyobb gyerkőcöknek, egy cseppet sem hétköznapi, mégis ízléses emeletes ágy, ami alatt kényelmesen " bunkizhatnak ".
Természetesen a nagyobb gyerkőcökre is gondoltak, de akár vendégszobába is tehetjük ezt a rengeteg tárolóval rendelkező kényelmes ágyat.
Természetesen a szülői háló sem maradhat ki a sorból.
Itt is minden természetes, az éjjeli szekrénytől a az éjjeli lámpáig.
Egy öreg létra, ami akár térelválasztóként vagy karnisként is funkcionálhat.
Egy kényelmes olvasó sarok.
Térelválasztó, ami polcként is funkcionál egyben.
És hát mi mi másból lenne a " falikép ", mint felszeletelt fakarikákból.
Remélem a képek önmagukért beszélnek, és nektek is elnyerik a tetszéseteket. Engem bevalló, rabul ejtettek és ha lenne valahol egy erdőszéli házikóm, egészen biztosan hasonló módon lenne berendezve. Persze néhány ötletet azt hiszem enélkül is hasznosítani fogok:)
Eni
További elérhetőségeim, ahol megtaláltok: Kreatív Kert – Kreatív Otthon facebook oldal:
https://www.facebook.com/kreativkert 
Intermas  E. E. Kft. facebook oldal: 
Intermas E. E. Kft. youtube csatora:
http://www.youtube.com/user/IntermasKft
Képek forrása: Intermas E. E. Kft. 
www.gazdazona.hu
Képeket készítette:Tóth Enikő, melyek a Kreatív kert -Kreatív Otthon tulajdonát képezik.
Megosztásuk csak linkkel együtt lehetséges!

Kedvenc a kedvencek között.

Természetesen több kedvenc kertészetem van, ami úgy gondolom természetes, hiszen az elmúlt közel 10 évben jó néhány kertészetben megfordultam. Van olyan is ami sajnos az idők során tönkre ment, és természetesen akad olyan is, ami pici családi vállalkozásból mára egy fantasztikus kertészetté nőtte ki magát. Ez történt a Natura Kerttel is, amit az első lépésektől ugyan személyesen nem követtem nyomon, csupán egy albumot láttam az elmúlt 10 évről, de bátran mondhatom egészen egyedülálló amit véghezvittek. Természetesen ehhez sok sok türelem, kitartás, ötlet és nem utolsó sorban bátorság kellett, de meséljenek helyettem inkább a képek:

A kertészet mostani " arca" ami már sejteti nem egy átlagos kertészettel van dolgunk.

Mivel a kertészetben többféle különleges követ forgalmaznak, természetes, hogy ezek a tó elkészítésénél is szerepet játszottak. A tónak természetesen lakói is vannak, és nyáron gyönyörű tavirózsák pompáznak benne. Ezeket ha megtetszik, akár meg is vásárolhatjuk.

A hófehér kövek gyönyörűen kiemelik a növények szépségét.

A kövek a sziklakertben is szerepet kapnak, variáljuk őket bátran.

A képen jól látszik, hogy éppen most is készül valami, hogy pontosan mi azt még nem árulhatom el:)

Ez pedig már a végeredmény, egy kis összefogás, tanakodás után, gyönyörű zöld gyepet " varázsoltunk " a reggel már gondosan előkészített, de még kopár területre.
A változás persze nem véletlen, hiszen a dekorációs műfüvek, immár felkerültek a kertészet kínálatába, bárki megvásárolhatja őket. Ha a szemünknek nem hiszünk, hogy mennyire élethű, próbáljuk ki nyugodtan, hogy milyen fantasztikus érzés rajta mezítláb sétálni. A tulajdonos házaspárnak biztosan nem lesz ellene kifogása. Én kipróbáltam:)

Mezítláb a fűben:)
És itt rögtön vissza is kanyarodnék a bevzetőmhöz, hogy mi ennek a kertészetnek a sikere. Megint valami újat álmodtak, és azt meg is merték valósítani.
Kedves Andrea és Zoltán, én csak gratulálni tudok!
Eni

További elérhetőségeim, ahol megtaláltok: Kreatív Kert – Kreatív Otthon facebook oldal:
https://www.facebook.com/kreativkert 
Intermas  E. E. Kft. facebook oldal: 
Intermas E. E. Kft. youtube csatora:
http://www.youtube.com/user/IntermasKft
Képek forrása: Intermas E. E. Kft. 
www.gazdazona.hu
Képeket készítette: Marosi Ildikó, Tóth Enikő
A kertészet elérhetősége:  Natura Kert - Kerti Centrum: 8600 Siófok Aradi vértanúk. u. 125.

Manó kert lépésről lépésre. Mini Garden.

Manókert, aminek a hivatalos neve tulajdonképpen mini kert, és egy kedves ismerősöm osztotta meg az elsőt, egy Angol írónő könyve alapján, amibe rögtön beleszerettem. A manó kert elnevezés is tőle származik:)
Tulajdonképpen nem másról van szó, mint egy normál méretű kert élethű lekicsinyített másáról, persze sok sok fantáziával, esetenként némi túlzással, ami persze nem baj, hiszen szabadon szárnyalhat a fantáziánk. Főleg azok élvezik, akiknek nincs saját kertjük és akár a lakásban, akár egy apró balkonon elhelyezhetik. Ami engem különösen megfogott, hogy gyerekekkel is el lehet készíteni, amit roppant módon élveznek, így már egészen kicsi korban megtanulják a kertészet szeretetét. Persze úgy az igazi, ha a későbbi gondozást is rájuk bízzuk.
A mi prototípusunk már el is készült Gergő közreműködésével. Most kivételesen én asszisztáltam:)
Íme a képek, és a folyamat lépésről lépésre.

Az első lépések: Hozzávalók beszerzése, jó minőségi virágföld cserépbe helyezése, ne feledkezzünk meg a vízelvezetésről, és máris kezdődhet az ültetés. Mindenképpen igénytelen strapabíró növényeket válasszunk, főleg ha gyerkőc fogja gondozni az apró kertet!

Ha a növények a helyükre kerültek, kezdődhet a kiegészítők elkészítése. Amire nagyon figyeljünk, hogy ez néha veszélyes munka ( cserép darabolás, ragasztó pisztollyal való dolgozás ) ezért mindig legyünk jelen, és a veszélyesebb munkákat mi végezzük el.

A mi manókertünk, amibe picike pad és tavacska is került, amibe hosszas rábeszélés után nem kellet beleköltöztessünk egy halat az akváriumból:)

Egy másik ötlet, csupa természetes alapanyagokból.

Ez pedig már " művészet " amihez sok sok türelem és tapasztalat szükséges.
Egy igazi húsvéti változat, ami még Húsvétig éppen elkészül :)
Kert a kertben :)
Egy igazi profi, már már művészi "alkotás".
Az egyik legegyszerűbb, de legmutatósabb változat.
És egy igazi vintage mini kert :)
A blog Facebook oldalához az alábbi linkre kattintva csatlakozhatsz: https://www.facebook.com/kreativkert?ref=hl, ahol naponta frissülő tartalommal találkozhatsz. Ha mindennap látni szeretnéd, ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót! :) 
Képek forrása: Pinterest, Kreatív Kert - Kreatív Otthon
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal, is megosztod.
Eni


Helyzetjelentés Angliából, avagy kerti megoldások angolosan.

Egy kedves ismerősöm egy ideje a családjával együtt Angliában él, és mint tudjuk az Angol kertkultúra messze földön híres, megkértem egy kicsit meséljen nekünk, az ottani kertekről, otthonokról. Nagy örömömre ma megérkezett az első bejegyzés, amit most megosztok veletek.

Ha valaki angol kertet említ akkor legtöbbünknek kanyargós utak, szabálytalan szegélyek, zeg-zugok és buja növényzet sok vadvirággal jut eszébe. Vérmérséklettől és romantikára való hajlamtól függően. Az utóbbi 5 évben nagyon sok helyen megfordultam Angliában és Walesben de ilyet kizárólag magazinokban vagy esetleg arborétumokban láttam csak. Ahogyan minálunk sem termeszt mindenki fűszer paprikát a zöldséges kertjében úgy az angoloknál sem lehet általánosítani.
Annyi bizonyos, hogy sok angliai kert aprócska. De tényleg nagyon aprócska. Ha van gyep akkor az valóban nagyon zöld. És mikor a megérkezés utáni megszeppenésemből öntudatra ébredtem akkor láttam csak a lényeget, mit jelent Angliában kertészkedni. Ja kérem, ahol minden nap esik az eső ott nem nagy művészet a szép kert. Ott persze, hogy zöld az a fű. Aztán persze később megértettem, hogy meg van a csapadékos időjárásnak a hátránya is.


Tipikus Angol ház, gyönyörű zöld gyeppel.
Egy tipikus Angol sorházi kert.
Először is a fű nő mint a csuda. Itt aztán nincs mese, fűnyírózni kell. Legalább hetente. Itt nem fordulhat elő olyan, amikor augusztusban hátradőlt az ember lánya, hogy „na hála Istennek kiégett a fű nem kell az idén már többet fűnyírózni”. Itt bizony kell.  És ha azért belegondolunk ennek megvannak a veszélyei. Például a picinyke kertbe az ember elektromos fűnyírót vesz. És ott ahol minden nap esik, ott fennáll a kockázat hogy vagy esett és vizes a fű, vagy esik mikor haza érünk a munkából és éppen nekiállnánk füvet nyírni, vagy pedig esni fog - ha jól időzítjük akkor fűnyírás után. Ugye mindenki érti micsoda halált megvető bátorság kell füvet nyírni elektromos fűnyíróval a vizes fűben vagy esőben. Persze túlzás amit írok, mert volt már olyan nyár, hogy 2 hétig nem esett és mindenki kétségbeesve locsolta gyepét, olyannyira hogy locsolási tilalmat kellett bevezetni a nagy vízpazarlásra.
Aztán az is hátránya a sok esőnek, hogy küzdhetünk a sok mohával. Jöhet a levegőztetés, gyeptrágyázás, hókuszpókusz. Van akinek elege is lett ebből és a kertjét leburkolta járdalappal. Kis asztal, székek, napernyő, néhány gondosan csoportokban elrendezett virág cserép virágzó növényekkel remek hangulatot áraszt. Egyre gyakrabban találkozom burkolt kertekkel. Ami, azért lássuk be, okos dolog egy esős országban. Így a sarat is  egyből kiküszöböltük. Telített fával, kő vagy beton lapokkal, zúzott kővel, kaviccsal, kerámia burkolattal, járda lapokkal, macskakővel és minden erre alkalmas dologgal lehet burkolni, ami kellően időjárás álló. Az eredmény ízléses és fenntartása nem igényel sok munkát. Ez az ötlet maximálisan használható minálunk is, akinek nincs túl sok ideje a kertje fenntartására de mégis szeretné élvezni annak előnyeit.

Kövekkel kirakott Angol kert, rengeteg virággal, és jól láthatóan angol pázsit nélkül.
Ezen a képen látszik talán a legjobban, hogy a moha valóban mindenhol megjelenik.
Egy másik ötlet ami „lopható" tőlük, amit a gyeppel művelnek. És ez a szegély levágása. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy félhold alakú ásójuk van amivel szuper egyenes szélt vágnak a füvesített területnek. Ezt minden tavasszal elvégzik és így meggátolják, hogy a fű bekússzon a virágágyásokba és egy igényes, gondozott külalakot kap a kert. Ezt mi otthon egy szimpla ásóval is elvégezhetjük. És ha tartós megoldást szeretnénk, akkor műanyag gyepszegélyt is alkalmazhatunk.

Előtte utána, és, hogy hogyan csinálják? A lenti képen elleshetjük a praktikát.

A szegély kialakítása egy speciális ásóval történik, az eredmény igen látványos.


További „angolos” megoldások folytatása következik.

További elérhetőségeim, ahol megtaláltok: Kreatív Kert – Kreatív Otthon facebook oldal: https://www.facebook.com/kreativkert 
Intermas  E. E. Kft. facebook oldal:
Intermas E. E. Kft. youtube csatora: http://www.youtube.com/user/IntermasKft
Képek forrása: Intermas E. E. Kft. 
Írta: Orsolya Bodó
Képek forrása: Via Pinterest