Amennyiben úgy döntünk, hogy szeretnénk kertünk madarait etetni fontos figyelembe venni néhány alapvető szabályt!
Nyugat-Európa
egyes országaiban bevett szokás, hogy a madarakat egész évben etetik. Pl. Anglia. Magyarországon a szakemberek ezt nem javasolják, mert szerintük ez veszélyeket is rejt magában, itt még mindig az az elv érvényes, hogy tavasztól őszig a madarak találnak maguknak éppen elég eleséget. Egy valamit viszont fontos leszögezni, ha egész évben nem is etetjük őket
az itatásukról nem szabad megfeledkezni! Mert télen ha nincs hó, viszont hideg van, akkor a befagyott tócsák miatt, nyáron viszont a mostanában oly jellemző szárazság miatt nem találnak elegendő innivalót.
|
Ez egy készen megvásárolható madáritató, de készíthetünk saját kezűleg is, de az majd egy másik blog bejegyzés témája lesz! |
Ha eldöntöttük, hogy gondoskodni szeretnénk kertünk, balkonunk lakóiról az első és legfontosabb szabály, hogy Rendszeresen töltsük föl az etetőt!!! Az
etetést az első tartós fagyok, illetve a hó megérkezésekor
kezdjük el, és a tartós fagyok megszűntéig folytassuk. A madarak könnyen
megtanulják, hogy etetőnk megbízható táplálékforrást jelent, ezért ha rendszertelenül pótoljuk az eleséget, az akár az etetéshez szokott madarak pusztulásához is vezethet. A kis testű madarak tartalékai a -10 Celsius-fok alatti
hidegben csak arra elegendőek, hogy át tudják vészelni a fagyos
éjszakát.
|
Ez egy nagyon egyszerű, akár otthon is elkészíthető példa, amit nem csak fémből, de fából is elkészíthetünk. Ügyes kezű apukák előnyben:) A kampóra nem csak cinkegolyót, hanem almát, vagy saját kezűleg készített madárkalácsot is akaszthatunk, aminek receptjére mindjárt részletesen kitérek. |
|
|
|
Ez már egy kész madár és rovar szálloda, ami elsősorban nem az etetésre, hanem a rovarok, pillangók átteleltetésére illetve a madarak fészkelésére fekteti a hangsúlyt. De egyszerűen nem hagyhattam ki, nekem annyira tetszik:) |
Következő betartandó szabály hogy az etetőt Tegyük macska-biztos helyre, sajnos ellenkező esetben igen kellemetlen meglepetésben lehet részünk! Mint minden állat,
evés közben a madarak ébersége is csökken, így könnyen egy zsákmányra leselkedő macska áldozatává válhat(:
Ami még lényeges soha NE adjunk sózott, pirított, csávázott, kémiai és adalék anyagokkal kezelt eleséget A
legfontosabb téli madáreleség a magas olajtartalmú fekete napraforgó
(olcsóbb és magasabb olajtartalmú, mint a csíkos fajták), illetve a cinkegolyó vagy a lágy sajt és az alma is jó
megoldás.Kenyeret, kenyérmorzsát SOHA ne adjunk a madaraknak, mert ezek a madarak gyomrában erjedésnek indulhatnak és akár a madarak pusztulását is okozhatják.
Mielőtt megosztom veletek a házilag is könnyen elkészíthető madárkalács receptjét, amit már a Facebook oldalamon is láthattatok, szeretnék néhány érdekes madáretetőt bemutatni, amiket különböző kiállításokon fotóztam, ötletgyűjtés céljából.
|
Koszorú vegyes magvakból összeállítva, ami egy egyszerű mégis mutatós megoldás, hasonlót mi is készíthetünk egy tortaforma segítségével. |
|
|
Ilyet sajnos nálunk tudtommal nem lehet beszerezni, de úgy gondoltam érdekességnek megmutatom. |
|
Ez utóbbit is Hollandiában fényképeztem, de ezt mi magunk is el tudjuk készíteni, csupán a különböző állatkereskedésben megvásárolt magvakat, egy mutatós fém kosárba kell helyezzük. |
|
Még egy ötlet, kókuszdióba tömködött madárkalács. |
|
|
Íme a recept:
Öntsünk egy edénybe megolvasztott marhafaggyút
(esetleg sertészsírt, bár ez nehezebben dermed és könnyebben olvad,
ezért én inkább az előző megoldást ajánlom mindenkinek)!
Keverjünk bele olajos magvakat (napraforgómag, tökmag, köles) és dió-
vagy mogyoródarabokat úgy, hogy csak annyi legyen a faggyú aránya, ami
még összetartja a magokat!
Mikor elkezdett kihűlni, de még
formázható, gyúrjunk belőle teniszlabda nagyságú (vagy annál valamivel
kisebb) golyókat, és tegyük ki a hidegre vagy be a hűtőbe!
Ha
kihűlt, csomagoljuk a gombócokat hálóba (amilyenben a krumplit vagy a
narancsot árulják), kössünk rá egy madzagot, és akasszuk ki az ablakba
vagy egy fára.
Ha bármilyen kérdésetek van, akkor az alábbi email címen feltehetitek: totheniko75@gmail.com
Illetve
az ide kapcsolódó facebook oldalon is kérdezhettek bátran:
http://www.facebook.com/pages/Kreat%C3%ADv-kert-Kreat%C3%ADv-Otthon/119875681472746?ref=tn_tnmn
Itt igyekszem naponta további hasznos ötletekkel szolgálni.
Eni
"Kertész legyen ki boldogságra vágyik!" Ősi kínai mondás.
Egy női otthon pillanatképei.
Először is mindenkitől elnézést szeretnék kérni, hiszen sajnos a blogolásra mostanában nem jutott időm(: Ezt nagyon nagyon sajnálom, de az élet néha felülbírálja a terveinket, így vannak dolgok amiket bizonyos okok miatt háttérbe kell szorítanunk. Azért remélem a folyamatosan frissülő Kreatív Kert Kreatív Otthon Facebook oldal kárpótolt benneteket, hiszen azt némi segítséggel ( köszi Dia ) igyekeztem, igyekeztünk folyamatosan frissíteni.
Ezzel a bejegyzéssel viszont nagyon régen tartozom Nektek, így most igyekszem pótolni.
Hiszen nagyon sokan végigkísértétek hogyan alakul a válásom után az a bizonyos női otthon, ahol a gyermekeimmel új életet tudtam kezdeni és azt is tudom, hogy nagyon sokan szurkoltatok nekem, hogy ez sikerüljön. annak ellenére, hogy amikor megvettem a lakást és a barátaimnak megmutattam, bizony sokan furcsán néztek rám, hogy vajon mi is lesz ebből?:)
Az aggodalom így utólag elnézve a képeket bevallom őszintén jogos volt, de most már meséljenek a képek. Hogy ne egy lehangoló fotóval kezdjem, először álljon itt egy montázs a már elkészült lakás nappalijáról, aminek fő éke a kandalló, és a hatalmas üvegfelület, ami ablakot nyit a " világra ".
|
Íme a fürdő, amin nincs mit szépíteni, panelig kellett " bombázni " Ugye nem túl bizalomgerjesztő? | | |
|
|
|
Hosszas keresgélés után akadtam rá erre a bambusz utánzatú cseppére, amit azóta sem bántam meg. Ennek egyik oka a semleges színe, másrészt pedig az érdekes felülete.Viszont önmagában én még ezt kevésnek találtam, így hatalmas orchidea rajongó révén nagyon megörültem mikor megtaláltam az éppen hozzá illő orchideás csempeképet! |
|
A viszonylag semleges pici panel fürdő éke, amitől igazán egyedi lett. Azt azért nem állítom, hogy a burkoló is olyan lelkes volt mint én, mikor több hetes várakozás után hazaállítottam vele és neki be kellett vágni a helyére. | |
|
|
Azt hiszem a kép önagáért beszél, ezt a konyhát szintén földig kellett
rombolni, mert nem csak koszos volt, hanem balesetveszélyes is.
| |
|
A bontási munkálatok egy részlete, ahol később az étkezősarok és a gyerekszoba kapott helyett. Falat sajnos itt sem lehetett mozgatni, de felesleges ajtók, gyárilag beépített tárolószekrények és radiátorok elbontásával, itt is tudtunk némi helyet nyerni. Íme a végeredmény. |
|
|
Természetesen azóta már ide is kerültek fel plusz tálaló polcok, mert hát mint tudjuk egy női otthonban abból sosem elég, főleg ha a háziasszony szenvedélyes bögregyűjtő:) |
|
A praktikus helykihasználásnak köszönhetően egy apró dolgozósarok is helyet kapott a lakásban, aminek hangulatáról a virágos, kissé fényes tapéta gondoskodik. Ez utóbbinak a természetes fény hiánya miatt igen nagy jelentősége van, ezért az ablak nélküli előszobában is visszaköszön.
Részletek a mára elkészült lakás különböző helyiségeiből. | |
|
|
A nappalival összenyitható terasz nyári estéken kellemes beszélgetések esetleg borozgatások színtere lehet:)
Ha bármilyen kérdésetek van, akkor az alábbi email címen feltehetitek: totheniko75@gmail.com Illetve
az ide kapcsolódó facebook oldalon is kérdezhettek bátran:
http://www.facebook.com/pages/Kreat%C3%ADv-kert-Kreat%C3%ADv-Otthon/119875681472746?ref=tn_tnmn Itt igyekszem naponta további hasznos ötletekkel szolgálni.
További képeket a lakásról: https://www.facebook.com/pages/Kreat%C3%ADv-kert-Kreat%C3%ADv-Otthon/119875681472746?ref=hl, Egy női otthon pillanatképei című albumban találtok!
Eni
|