Bepillantás egy lengyel-magyar otthonba.

Néhány képet már ízelítőnek mutattam nektek Mártiék otthonáról, ami engem leginkább egy meseházra emlékeztet. Külön érdekessége, hogy mivel Márti Lengyel, és tulajdonképpen anyai ágon a párja is, mégis nagyon szereti a régi magyar dolgokat, így rendszeresen meglátogatja a közeli piacot hátha valami kincsre bukkan:) Ezt ötvözi nagyon ügyesen a Lengyel múltjával, és némi skandináv beütéssel, amit szintén nagyon kedvel. Ebből a " hármas egységből " és persze Márti kreativitásából jött létre az Ő kis meseházuk:)

Részlet a hátsó bejáratból, ahol ez a két kék bödön fogadja a látogatót, rózsaszínű muskátlikkal beültetve.
Az ablakban ez a kék madár fogad minket, ami Márti keze munkáját dicséri.


Egy apró részlet az előkertből.
Kék színből bent sincs hiány, úgy látszik nem csak az én kedvenc színem:)

Nyárra hangolódás. Az összhang itt is tökéletes.
Apró részletek, és bár a kép nem igazán adja vissza, de ez a szív is halvány kék:)
Íme a példa, hogy egy kis kreativitással a legegyszerűbb függönyt is egyedivé tehetjük!

Ez a terasz a tökéletes pihenés színtere, már csak egy napvitorla hiányzik:)

Csendélet.
Ugye mennyire egyszerű, mégis milyen mutatós?
Egy gyönyörű falikút, az elmaradhatatlan kiegészítőkkel.

 Rengeteg ötlet, rengeteg kreativitás és azt hiszem a két kultúra keveredése az ami ezt az otthont igazán otthonossá és egyedivé teszi.Mártiék otthonával a közeljövőben még biztosan találkozni fogtok, mert rengeteget fényképeztem, jobbnál jobb ötleteket, amiket képtelenség egy bejegyzésbe belezsúfolni.
Eni
További elérhetőségeim, ahol megtaláltok: Kreatív Kert – Kreatív Otthon facebook oldal: https://www.facebook.com/kreativkert 
Intermas  E. E. Kft. facebook oldal:
Intermas E. E. Kft. youtube csatora: http://www.youtube.com/user/IntermasKft
A képek a Kreatív Kert - Kreatív Otthon tulajdonát képezik megosztásuk csak linkkel együtt lehetséges!

Háztartásom zölden és kreatívan – 1. rész


 Ez a bejegyzés terveim szerint egy sorozat első része, és ha minden jól megy Andi barátnőm folyamatosan ellát minket kreatív háztartási tippekkel, amit én is folyamatosan tanulok tőle.
Mostanra már egészen zöldek vagyunk, illetve a vegyszerek nagy része eltűnt a lakásból. És, hogy mik váltották fel ezeket? Erről fog szólni ez a sorozat.
"Egy kedves barátnőm ( ez lennék én) nyaggat már hónapok óta, hogy érdemes lenne megosztanom azokat a zöld és kreatív, háztartásomban megtalálható, dolgokat, amiket én sikeresen használok. Egyébként szerintem a környezettudatos emberek jó része ezeket már ismeri, de itt megpróbálom összefoglalni ezeket a tapasztalatokat. Az egész zöld gondolkodásom és életvitelem akkor kezdett formát önteni, amikor kertes házba költöztünk 11 évvel ezelőtt. Azóta ez a zöld érzés évről évre erősödött bennem, és ma már tudatosan törekszem a minél kreatívabb és környezet tudatosabb megoldásokat megtalálni az életünk minden terén.
Az első lépéseim a komposztálás és a kutyatartás (minden ételmaradékot ő evett meg, így nem dobtunk ki élelmiszert) volt, majd egy nyuszi örökbefogadása, aki a komposzt láda mellett eltüntet minden háztartási zöld hulladékot.

 Legjobb megoldás, ha rögtön két komposztálót helyezünk el egymás mellett, az egyikben a friss, a másikban pedig a már érett komposztot tároljuk. Akár dekoratív növényekkel is körbeültethetjük.

Nem kell mindig friss répát vennünk, mindenféle háztartási maradékot szívesen megeszik.
Következő lépésként átállítottam kis családomat a szelektív hulladékgyűjtésre, amit már
tudatosan, meggyőződésből tettem. Akkor Gödöllőn még nem volt megoldva a szelektív hulladékgyűjtés, emiatt itt is kreatívan kellett gondolkodnom:
• Az üveg hulladékot a nagybevásárlásaink alkalmával elvittem a helyi üveggyűjtő szigetre.
• A papír hulladékot dobozokban és papírtáskákban gyűjtöttem és évente 2 alkalommal az iskolai/óvodai papírgyűjtésbe kerültek.
• A nem komposztálható és az állataink által nem elfogyasztható egyéb hulladékot kénytelen voltam a szemétgyűjtőbe dobni.
• Vásárláskor lehetőség szerint olyan termékeket választottam, melyek minimális csomagolással rendelkeztek (pl előnyben részesítettem a nagy kiszerelésű termékeket, hiszen fajlagosan ezek kevesebb csomagoló anyaggal, azaz szeméttel bírtak)
Azonban az igazi áttörést akkor éltem meg, amikor várandós lettem 3. gyermekemmel.
Akkor már elég zöld voltam ahhoz, hogy tisztában legyek azzal, hogy a baba nem megfelelő környezete és a rá ható tényezők is károsak lehetnek érzékeny pici lényére.
Sok év kihagyott babázás után újra beleástam magam a babaápolás rejtelmeibe, amiből jelenlegi igazán környezettudatos életem kialakult.
Az első megoldandó feladatnak a pelenkázás tűnt: túl sok veszélyes hulladék, nem a baba
érzékeny bőrének megfelelő anyagok az eldobható pelenkában. Szóval visszanyúltam a múltba és a jövőbe egyaránt: Ráakadtam a modern mosható textilpelenkákra, azonnal tudtam, ez kell nekünk.
A mosható pelenkák használata és az új családtag érkezése azonban egy sor olyan további lépést kívántak meg a háztartásom vezetésében, ami ma már a legtermészetesebb dolgok közé tartozik nálunk. És szó szerint értsétek a természetes szót."

Ugye milyen jól érzi magát benne?:)

És még itt is milyen büszkén viseli!:)
A pelusokról bővebben: http://bambio.hu//
https://www.facebook.com/pages/Bambio-Web%C3%A1ruh%C3%A1z/102166953168145
A sorozat következő részében pedig a környezetbarát mosás titkairól olvashattok.
Eni
További elérhetőségeim, ahol megtaláltok: Kreatív Kert – Kreatív Otthon facebook oldal: https://www.facebook.com/kreativkert 
Intermas  E. E. Kft. facebook oldal:
Intermas E. E. Kft. youtube csatora: http://www.youtube.com/user/IntermasKft
Képek forrása: Bambio webáruház, Kriszti nyulas blogja, Zöldbolt.hu