Csak kell egy ötlet, úszógyertya házilag.

Ugye nálatok is ismerős a helyzet, hogy egy egy baráti összejövetel,netán gyertyafényes vacsora után csak gyűlnek gyűlnek a csonkig égett gyertyák, amivel már nem igazán lehet mit kezdeni. Mivel nálunk kandalló is van, így ezekből igazán nem szenvedek hiányt, viszont kidobni sajnálom őket. Innen pedig már egyenes út vezet az újrahasznosításhoz.
A gyertyákat, esetemben méhviasz gyertya mert azokat jobban kedvelem a finom illatuk miatt, vágjuk apró darabokra, szabadítsuk meg a régi kanócoktól, majd helyezzük egy más használaton kívüli fazékba. Lassú tűzőn ( egyéb esetben nagyon fröcsög és könnyen égési sérülést okozhat ) olvasszuk fel őket. Innentől már a fantáziánkra van bízva, hogy mi készül belőle? Én most az ünnepekre való tekintettel rengeteg úszómécsest készítettem, mert a karácsonyi asztalon igen hangulatosak, a téli hűvös estékről már nem is beszélve. Ehhez a szappanöntéshez használatos szilikonformáimat használtam, melyeket ez esetben csak félig töltöttem, ( ne legyen túl nehéz ) és mikor elkezdett dermedni, belehelyeztem az előre odakészített kanócokat. Szerencsére ezek már készen is kaphatóak, egyéb esetben marad a régi tanult módszer, hogy a kanóc aljára egy kisebb anyát kötünk. Innentől kezdve már csak arra kell várni, hogy szépen megdermedjenek. Díszcsomagolásban akár karácsonyi ajándék is lehet, de akár azonnal ki is próbálhatjuk. Az illat és a hangulat garantált :)
Egy kis kedvcsináló :)




Az üveg amibe a mécses került, bármelyik hobbiboltban beszerezhető, de akár egy régi befőttes üveget is használhatunk erre a célra. Az üveg szélét mivel igen csak vágyom egy kis hóra hópasztával díszítettem. Ennyi nekem bőven elég, mert akik már ismernek jól tudják, hogy a kevesebb néha több elvét vallom :)
A blog facebook oldalához itt csatlakozhatsz, ha nem szeretnél lemaradni a friss posztokról, ötletekről, ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót.
Amennyiben Te magad is szeretsz alkotni, dekorálni, netán érdekes workshopokon részt venni, akkor bátran írj nekem emailt: enartds@gmail.com hogy a részleteket egyeztetni tudjuk.
Képek:  EnArt Design
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod.
Jó munkát!
Eni

A Grincs, aki ellopta a karácsonyt, avagy zöld piros dekorációs ötletek mindenkinek :)


Létezik egy varázslatos város, amely csak egy hópehelyben létezik. Whoville-ben ahol a Who család él. Nem túl szépek, és kicsit túl anyagiasak is, viszont imádják az ünnepeket. Legfőképpen a Karácsonyt, szerintem sokunkkal egyetemben. Egyvalakinek azonban sem az ünnepek, sem a Karácsony nem tetszik. Ő a Grincs, a galád, rosszindulatú szörnyeteg, aki a város fölött magasodó Kobakhegyen él önkéntes száműzetésben. Egyszer s mindenkorra véget akar vetni a nagy éves hajcihőknek, amikor mindenki boldog, kivéve őt. Cindy a Who család legkisebb tagja azonban úgy gondolja, nem helyénvaló dolog, ha a szeretet ünnepét a Grincs magányosan tölti, így meghívja magukhoz ebédre. A botrányba fulladt vendégjárás után a Grincs egy az egyben ellopja a Karácsonyt.
Ha kíváncsiak vagytok a teljes mesére, itt megnézhetitek, ha pedig kedvet kaptok, néhány kedves dísz elkészítéséhez, ahhoz a Pinteresten gyűjtöttem nektek.
Az egyik legegyszerűbben elkészíthető koszorú, tol-boából és gömbökből. A színeket kedvünk szerint variálhatjuk.
Moha koszorú mikulássapkával, amire már csak egy szemet kell "varázsoljunk".
Azok kedvéért akik a kicsit bonyolultabb megoldásokat kedveli :) 
Egy régi képkeret, krétafesték,és készen is van a dekoráció.
Egy ilyen kerámia festékkel díszített Grincses bögréből még a kakaó is jobban esik.
Mint a mesében.
És a valóságban, melyhez hasonlót, természetesen piros díszekkel is Neked is lesz lehetőséged készíteni, az EnArt Desing Stúdió szervezésében.
A blog facebook oldalához itt csatlakozhatsz, ha nem szeretnél lemaradni a friss posztokról, ötletekről, ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót.
Amennyiben Te magad is szeretsz alkotni, dekorálni, netán érdekes workshopokon részt venni, akkor keresd fel és kövesd az EnArt Design Studio facebook oldalát, melyet itt találsz.
Képek: Pinterest,  EnArt Design Stúdió 
Workshopra, ahol elkészítheted a saját Grincs fádat itt tudsz jelentkezni!
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod.
Eni

Hogyan éljük túl a novembert?

Szerintem a november nem csak számomra, sokak számára, olyan nem szeretem hónap. Sötét van, köd van, és már a fák aranyló színei is csak szép emlékek. Az esték hosszúak és olyan vánszorgósak, de a karácsonyi készülődés időszaka még kicsit távolabb van, hacsak nem a bevásárló központokban időzünk, ahol már minden csillog villog és karácsonyi zene szól. Nem tudom Ti, hogy vagytok vele, de számomra ez inkább visszataszító, mint sem felemelő és már közel sem emlékeztet gyermekkorom békebeli karácsonyaira, amikor valahogy mindennek megvolt a maga ideje. Pontosan ezért én még ilyenkor nem is kezdem el feldíszíteni az otthonunkat, csupán figyelgetek, gyűjtögetem az ötleteket, na és persze megpróbálom túlélni a novembert. Az évek során erre jó pár praktikát összegyűjtöttem, ami most megosztok veletek is, hogy egy kicsit könnyebben, gyorsabban teljen az idő.

Egy jó újság mindig beválik, esetemben ezek vagy lakberendezési újságok mint pl. A mi otthonunkVeranda vagy pedig igényes női magazinok, mint a Redikül. A linkekre kattintva ha van kedvetek beleolvashattok Ti is, az aktuális lapszámokba, vagy csatlakozhattok az újságok facebook oldalához.
Egy jó könyv tudom, hogy nem olcsó, de ma már számtalan lehetőség van könyvek csereberéjére, vagy akár egy jó antikváriumba is érdemes benézni, sok kincset talál az ember.
Nem jön rosszul ilyenkor egy új hobbi sem, esetemben ez most a varrás, amihez be is szereztem a szükséges alapanyagokat :) Persze nem kell nagy dolgokra gondolni, nem nagyestélyit készülök varrni, csupán a magam kedvéért öltögetek ezt azt. A másik ilyen hobbi ami rajta van a bakancslistámon az a horgolás, de az még egy kicsit várat magára, ne siessünk ennyire előre.
A másik új szerelem, amit szintén a magam szórakoztatására csinálok, illetve kísérletezgetek vele, az a kerámia por. Persze ne csakúgy céltalanul, ezek a helyes angyalkák, majd ha eljön az ideje az adventi koszorút fogják díszíteni. A kerámia port itt tudjátok igen kedvezményes áron beszerezni.
Ilyenkor november, december tájékán rengeteg a workshop, én egy macaron sütőset választottam magamnak, de több helyen már a karácsonyi ajándékokat is elkészíthetitek, egy egy foglalkozás keretein belül. Az általam tartandó workshopokról itt találtok bővebb információt.
Néha egy egészen apró dolog is szebbé teheti a napunkat, én ma ezzel a szarvasos papírzsepi szettel leptem meg magam :) Aki tudja, hogy mekkora "rajongója" vagyok a szarvasoknak, szerintem ezen egy cseppet sem lepődik meg, mint ahogy azon sem, hogy ez számomra olyan érzés volt, mintha egy valóban értékes kinccsel, mondjuk egy régen vágyott táskával leptem volna meg magam. 
Persze néha drágább dolgokra is költök, bár ez sem a luxus kategória, és akik ismernek tényleg tudják, hogy rajongok a vadászatért, szóval ez nálam nem egy múló hóbort, amin jövőhéten túl akarok majd adni. És a kulcs valóban ebben rejlik, ha meglepjük magunkat valamivel, az tényleg olyan dolog legyen, ami örömet okoz, és hosszútávra szól. Gondolom mondanom sem kell ennek a szettnek is mennyire megörültem mikor ráleltem a H&M legújabb kollekciója között.
Egy finom minőségi tea szintén szebbé tudja tenni az estéinket esetemben, most ez a cseresznyés marcipános a sláger, amihez a finom illatgyertya szintén elengedhetetlen, amit az F&M  Home polcain találtok.
És az utolsó tippem, ami nagyon fel tud dobni egy esős novemberi délutánt, az nemmás min egy  össznépi barátnős alkotás, főleg ha mindehhez egy finom forró puncs is párosul :)

Gyömbéres puncs, ahogyan én szeretem:
Hozzávalók:
  • 0,5 liter vörösbor
  • 0,6 dl szilvalé
  • 0,75 liter fekete tea
  • 2 cl rum
  • 5 dkg barna cukor
  • 2 szem szegfűszeg
  • 2 szem ánizs
  • 1 rúd fahéj
  • 1/4 teáskanál kardamom
  • 1/4 teáskanál őrölt gyömbér
  • 1/2 teáskanál őrölt fahéj

Elkészítés:
A teát a vörösborral és a cukorral felforrósítjuk. Hozzákeverjük a szilvalét, a rumot, a fűszereket, majd 30 percig takarékon főzzük. Ha elkészült, a puncsot poharakba töltjük, és ízlés szerint díszíthetjük. Ehhez használhatunk narancshéjat vagy fahéjat.
További puncs recepteket itt találtok.

A blog facebook oldalához itt csatlakozhatsz, ha nem szeretnél lemaradni a friss posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót.
Amennyiben Te magad is szeretsz alkotni, dekorálni, netán érdekes workshopokon részt venni, akkor keresd fel és kövesd az EnArt Design Studio facebook oldalát, melyet itt találsz.
Képek: EnArt Design Stúdió amik az oldal kizárólagos tulajdonát képezik, így megosztásuk csak linkkel együtt lehetséges!
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod.
Eni


Egy pityergős nap.

Tulajdonképpen ez a nap is úgy indult mint bármelyik másik, talán azon kívül, hogy Tamás lebetegedett, így a szokásos vasárnapi Antik Placc, Budakeszi túránk elmaradt. Gondoltam semmi gond egy szabad vasárnap, gyorsan összekapom a konyhát, és befejezem a félbehagyott alkotásokat. A baj talán ekkor kezdődött, mert miközben vettem ki a maradék túrós tésztát a jénai teteje leesett és ripity darabokra tört :( Na ekkor tört el a mécses, és én csak guggoltam a jénai fölött és vigasztalhatatlan voltam, szegény Tamásom hiába mondogatta, hogy semmi baj, majd veszünk másikat, én megállíthatatlanul zokogtam, hogy de hát ennek már nem lesz teteje. Ő meg tehetetlenül állt fölöttem és nem nagyon értette minek ezen ennyire nekikeseredni, hiszen nem dőlt össze a világ. És valóban a világ a jénai miatt nem dőlt össze, de tulajdonképpen összedől minden pénteken, mikor a fiúk átmennek egy hétre apához. Nekem ezt az elmúlt négy évben valahogy még azt hiszem nem sikerült feldolgoznom, és talán sosem fogom, hogy hogyan lehet, hogy az egyik héten vannak gyerekeim a másik héten nincsenek? És persze azt is tudom, hogy az apáknak is vannak  jogai, a fiúk is jó helyen vannak, de mégis olyan üres ilyenkor minden, és ha nem kötöm le valamivel magam, akkor ezt nagyon nehéz elviselnem. Talán ennek a mostani pityergésnek is ez volt az oka, különösen azok után, hogy egy nagyon tartalmas szép őszi szünetet töltöttünk együtt, annak ellenére, hogy a fiúk már nagyok és nem igénylik az én állandó társaságomat. És itt jön az én másik problémám, ami a belegondolok szintén pityergésre ad okot, hiszen tudom, hogy lassan muszáj lesz leválnom róluk hiszen ők is a saját életüket szeretnék élni, de én ehhez még úgy érzem nem állok készen, szeretném ha mindig itt lennének, mindig velem lennének, és igazából az időt is nagyon szeretném megállítani itt és most, bár tudom, hogy ez az élet rendje,és a saját fejemben kell rendet tennem.
Majdcsak eljön a következő péntek, és majdcsak feldolgozom lassan, hogy az idő bizony telik....
Addig is pár kép a mi őszi szünetünkről, a fiúk kérésére az Ő képeik nélkül.

Séta Vácon, ragyogó napsütésben, ahol nem maradhatott ki a helyi piac sem, ahol isteni lángost ettünk és békebeli teát ittunk.
Ha összetudjuk egyeztettetni ezekre a túrákra pici keresztlányom és anyukája is velünk tart, bár ilyenkor a babakocsit nem nagyon adom ki a kezemből :)
látogatás Vácrátóton egy igazi "tök birodalomban", ahonnan érdekesebbnél érdekesebb tökökkel tértünk haza.
Bár sütni a fiúk nem tartottak velem, azt hiszem a végeredmény igen csak ízlett nekik :)
A tökfaragás sem maradhatott el, ez nálunk már régi hagyomány, én még a dédikémmel együtt faragtam az első töklámpásomat.
Lilinek nyuszitök készült, lám az anyukája is rám ütött, hiszen igen kreatív :)
Közben egy egyéni transzfer workshopot is beiktattam, erről itt olvashattok bővebben.
Miközben  mi transzferáltunk, Gergő is kreatívkodott, uzsonnát készített a bátyjának :)
A séták sorából a mellettünk levő Erzsébet park sem maradhatott ki, amit Ámor kutya is nagyon élvez, minden egyes alkalommal. Én már kevésbé, mert a gazdi mellett levő séta még mindig nem nagyon megy, így számomra ezek a séták egy kisebb erőnléti edzéssel érnek fel.
Mit is írhatnék ezek után, azon kívül, hogy rövid volt, és hogy nagyon hiányoznak a fiúk, de ők most egy másik asztalnál ebédelnek, hiszen nekik van egy másik családjuk is, és ez talán így is van rendjén, csak az anyai szív másként működik.
És ez a poszt is egy kicsit más mint a többi, hiszen talán ennyire mélyen a magánéletebe sosem avattalak be benneteket, és azt is tudom, hogy ezzel most leromboltam valamit, amit évek óta építgettem, mégpedig a saját imidzsemet, a tudatos, határozott nőről aki mindig tudja mit kell tenni, mi a helyes.....
Nem, sajnos nem tudom, én is csak egy esendő ember vagyok, aki sokszor hibázik, elesik, majd feláll, újra elesik...egyszóval ugyanúgy éli az életét mint mindenkimás, és ugyanolyan hétköznapi problémákkal küzd mint mindenki más.
És tulajdonképpen még abban is bizonytalan, hogy ezt a posztot érdemes e megosztani vagy sem? Kíváncsiak vagytok az én valódi életemre vagy sem? Számtalan kérdés amire nem tudom a választ, de talán majd Ti eldöntitek. Én már azért is hálás leszek ha szimplán elolvassátok, és elnézitek nekem, hogy nem egy újabb DIY ötletet hoztam
Eni

Egyéni workshop Kingával.

Valószínűleg nem ez lesz a legolvasottabb poszt amit az elmúlt közel négy évben írtam, de szeretném ha kicsit belelátnátok abba, mit, miért és hogyan is csinálok? Hogy számomra ez az egész bloggeresdi nem a pénzről, a cégek reklámozásáról, a konkurencia harcról szól, hanem önző módon kicsit rólam is. 
Kinga nem először járt nálam workshopon, de az élet úgy hozta, hogy a legutóbbira amire jelentkezett nem tudott eljönni, így megbeszélünk egy olyan időpontot ami mindkettőnknek megfelel. Igen ám, de mikor ezt megbeszéltük, én még nem tudtam, hogy kisebbik gyermekem éppen akkor szeretne kutyát sétáltatni a parkban, így gyorsan írtam Kingának egy üzenetet, hogy hol talál minket ha megérkezik. Csörögjön és megyünk, hiszen a park a házunktól pár perc sétára van csupán. Most talán többetekben felmerül a kérdés, ha tudtam, hogy "dolgoznom" kell miért nem mondtam a gyermekemnek nemet, hogy majd máskor... Egyrészt mert megígértem, és ha valamit megígérek az általában úgy is van, másrészt pedig este vissza kellett adnom az apukájának, így nem tudtam máshogy sakkozni az idővel. Szóval egy mindenki számára megfelelő megoldást kellett találnom. Szerencsére Kinga is nagyon rugalmasan kezelte a helyzete, csörgött mikor megérkezett és úgy döntött inkább csatlakozik hozzánk egy rövid sétára, hiszen imádja a kutyákat, másrészt gyönyörű idő volt.


Egyikünk sem tudta megállni, hogy ne készítsen néhány fotót, hiszen a park talán ebben az évszakban a legszebb.
Miután Ámor kutya már szó szerint kifeküdt, (muszáj lefárasztani, egyéb esetben a kertem látja kárát) kellemesen elfáradva kezdődhetett a workshop.
Mi más mit a transzfer technika alapjai?:) Valamiért mostanában ez a legkedveltebb workshopom.
A tematika természetesen ilyenkor is ugyanaz, mint egy általános wokshop keretein belül, textilen és fán egyaránt elsajátítjuk a transzferálás fortélyait, egy kis sütizgetés, csacsogás közben. Kingának most kivételesen nagy szerencséje volt ilyen szempontból, mert éppen előző nap voltam én is workshopon:) ahol sütni tanultam. Azt viszont gyorsan leszögezem, hogy nem leszek cukrász, így ilyen jellegű workshopokat én biztosan nem fogok tartani :) Azért egy kis ízelítőnek megmutatom mik készültek, és miből csemegéztünk.


Macaron, egy általam készített bonbonos tálban, aminek elkészítésére november 14-én nektek is lesz lehetőségetek. 
Sütinyalóka.
És egy kis horror, amit egyenlőre nem lehet megenni, mert fotózáskellékké avanzsált :)
Miközben ezekből eszegettünk, kávézunk, csevegtünk azért tényleg nagyon igyekeztem, hogy a taranszferálás tudományát is átadjam Kingának. Mivel még tényleg soha nem csinált ilyet, az alapoktól kezdtük, ennek ellenére a végeredmény tökéletes lett! :)


Először mindig textilre transzferálunk, mert első munkának azzal a legkönnyebb dolgozni, ha minden szabályt betartunk, szinte lehetetlen elrontani.
Fára már picit nehezebb dolgozni, főleg ha az ember egyéb technikákat is belekever, ez esetben a stencilt, de majd meglátjátok,a végeredmény tökéletes lett :)
A stencil technikáról már rengeteg poszt született, amiket itt és itt találtok. De ha egy kicsit beleássátok magatokat a blogomba EnArt Design garantáltan a legtöbb posztot ebben a témában találjátok, na jó a "Polgári Otthon" kivételével:) Ennek ellenére ilyen jellegű  workshopot idén csak egyet tartok, arról bővebb információt a enartds@gmail.com emailcímen tudtok kérni. Természetesen egyéni worksopra is ezen az email címen tudtok időpontot egyeztetni.

Miközben csacsogtunk, sütiztünk, kávéztunk, természetesen a két kiválasztott tárgy is elkészült :)


A párna szélére csipke is került, a párnába pedig kivételesen levendula helyett téli fűszerek kerülnek, amik remek illatot árasztanak a lakásban.
A táblára transzfer technikával került a kulcs és stencillel a feliratok, amik picit a végén meg lettek koptatva. A koszorút é készítettem egy workshop keretein belül, mert bármilyen hihetetlen én is szeretek workshopra járni, hiszen nekem is folyamatosan képeznem kell magam, hogy nektek a legújabb  "technikákat" tudjam átadni.
Szerintem a kép önmagáért beszél :)
Miközben alkottunk, még egy sütőtököt is bedobtam a sütőbe, egyrészt mert imádom az illatát, másrészt ez volt a fiúk uzsonnája, akik mint a képen is látszik egy picit talán örököltek a kreativitásomból. Sütőtök Gergő módra tálalva :)
Azt hiszem ha végigolvassátok a posztot, végig nézitek a képeket Ti is megbizonyosodhattok arról, hogy nálam az egyéni workshop tényleg egyéni és valóban nem a szokványos módon zajlik, amihez persze a Ti rugalmasságotokhoz is szükség van. 
Kingában ez a rugalmasság abszolút megvolt, amit ezúttal is nagyon köszönök neki, én nagyszerűen éreztem magam, és remélem Ő is, mert ez mindennél fontosabb számomra!
A blog facebook oldalához itt csatlakozhatsz, ha nem szeretnél lemaradni a friss posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót.
Amennyiben Te magad is szeretsz alkotni, dekorálni, netán érdekes workshopokon részt venni, akkor keresd fel és kövesd az EnArt Design Studio facebook oldalát, melyet itt találsz.

Képek: EnArt Design Stúdió amik az oldal kizárólagos tulajdonát képezik, így megosztásuk csak linkkel együtt lehetséges!
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod.

Eni

Minden amit a Chalk Paint Spray-ról tudni érdemes.

Lassan másfél hónapja, hogy az első Chalk Paint Spray-t ( ezek után krétafesték spray ) a kezembe vettem, és azon nyomban el is kezdtem tesztelni. Veszélyes egy "cucc" az már biztos, mert ha az ember egyszer elkezdi, garantáltan nem tudja abbahagyni :)
Az elmúlt időszakban számtalan bútor, dísztárgy került ki a kezem alól, sőt túl vagyunk az első nyílt napon, és az első workshopon is!
Ezek után azt kell mondjam, hogy a festék remekül vizsgázott, és ez nem csak az én véleményem.
Minden igényt kielégít amit egy krétafestéknek tudnia kell, azaz megfelelően porózus, ezáltal könnyen csiszolható, antikolható, ami ugyebár a most divatos vintage illetve shabbi chic ( erre majd egy külön posztot szánok ) stílus elengedhetetlen feltétele. Sőt a színei is úgy lettek kialakítva, hogy ennek a két stílusirányzatnak megfeleljenek. És ami a legnagyobb előnye, hogy ecset nélkül, könnyen, gyorsan felújíthatunk vele szinte bármit ( persze az alapvető szabályokat betartva ) ami a kezünk ügyébe kerül.
A szabályokra viszont fontos kitérnünk, hiszen ha ezeket nem tartjuk be, könnyen kudarc lehet az "akciónk" vége.
Mielőtt a részletekre kitérek, fontos kiemelni, hogy bármilyen óvatosan dolgozunk, bizony a festék szóródik, így olyan helyen használjuk, ahol ez nem probléma! A festéket minden esetben alaposan rázzuk fel, és egy picit fújjunk ki belőle, hogy kiderüljön, hogy tökéletesen összekeveredett e?
amennyiben ezzel megvagyunk, kezdődhet a munka :)
Natúr fa esetén nincs szükség semmiféle előkészítésre, viszont mikor az első réteg felkerült a fára, száradás után szükségünk lesz egy kis csiszolópapírra, amivel a fát itt ott vissza kell csiszolni. Ennek semmi más oka nincs, mint, hogy a festékben levő víz felszívja  az apró szálkácskákat, és a felület " érdessé " válik. Ez mindösszesen egy pár perces művelet, amihez elég egy nagyon finom szemcsés csiszolópapír, ( nehogy mélyen megsértsük a fát ) és már jöhet is a következő réteg, ami általában egyben az utolsó is.
Ezután már csak a felületkezelés marad hátra, amihez a cég háromféle alternatívát is kínál, matt, selyemfényű és fényes vízbázisú! lakk formájában. Természetesen ezt is spray formájában.
Régi bútor esetén ahhoz, hogy a festék tökéletesen tapadjon elengedhetetlen a csiszolás, hogy egy úgynevezett tapadóhidat hozzunk létre, ami tartósabbá teszi a festéket. Amennyiben apró hibák is vannak a bútoron arra az esetre használjunk Gesso ( alapozó ) spray-t. A továbbiakban pedig ugyanúgy dolgozhatunk tovább, mint egy natúr felület esetén.
A cég egy esetben ajánl külön alapozást, amennyiben műanyag felületre használjuk a kréta festéket, de erre külön műanyag alapozó kapható. Nagy bánatomra ez sajnos nem vízbázisú :(
Viszont vízbázisú zománcfesték spray megtalálható a cég kínálatában, amit én előszeretettel ajánlok vizes helyiségekbe, mint fürdő, konyha, hiszen az itt lévő bútorok sokkal nagyobb igénybevételnek vannak kitéve mint bárhol máshol.
És akkor nézzük mindezt vizuálisan.

Gyönyörű színek, amiből mindenki garantáltan talál kedvére valót!

Régi bútoron, enyhén antikolva.
Natúr fán.
Régi kerámiakaspó új ruhában.
Műanyag angyalka immáron kőszínben.
Egy kis stencillel megbolondítva.
Régi Bonanza szék erősen antikolva.

A terméket Magyarországon a Novasol Spray Magyarország forgalmazza.
Amennyiben festéket szeretnél rendelni, azt nálam is megteheted, az enartds@gmail.com email címen, ha workshopra szeretnél jelentkezni azt itt teheted meg.
Amennyiben tetszett a bejegyzés és  Te magad is szeretsz alkotni, dekorálni, lakberendezni, netán érdekes workshopokon részt venni, akkor keresd fel és kövesd az EnArt Design  facebook oldalát, melyet itt találsz.
Képek: EnArt Design Studio, amik az oldal kizárólagos tulajdonát képezik, így megosztásuk csak linkkel együtt lehetséges!
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod.
Eni


A barna " 50 " árnyalata.

Mostanában mindenki fehér lázban ég, legalábbis nálunk, már a külföldi trendek már pár lépéssel tovább járnak, de természetesen esetemben sem ez a mérvadó, a lakberendezésben soha nem a trendeket követtem. Mindig inkább az számított, hogy mi tetszik nekem? Most éppen a barna, talán azért, mert a női otthon olyannyira fehér és habos babos volt, hogy egy nőgyógyász barátnőm találóan csak ösztrogén bombának hívta, ami szerinte minden pasit elriaszt :) Hát nem tudom, volt aki kibírt benne egy kis időt, majd költöztünk, ebbe a bizonyos " polgári otthonba", ahol ugyan vannak fehér bútorok, mert van amiből én sem engedek ( konyha ) de azért a barna a mérvadó, és egyre inkább barnulunk, amit legnagyobb megdöbenésemre én sem bánok sőt.
Inspirációnak összeszedtem néhány fotót a Pinterestről, de a hálószobánk is jó példa erre, ahol az egyetlen fehér bútordarab, az én most készülő fésülködő szekrényem lesz, de alapvetően a szürke és a barna fog dominálni.

A terv :)
A mostani hálónkról, ami szintén barna, az alábbi linkre kattintva olvashatsz: háloszoba
Valami ilyesmiben gondolkodom, amivel tudom, hogy családom férfi tagjainál, nem fogok osztatlan sikert aratni, sőt...:)
Egy remek példa arra, hogy egy harsány színnel, milyen szépen meg lehet törni a barna egyhangúságát. Ugye, hogy cseppet sem unalmas?
A konyha, ami jelenleg még vita tárgyát képezi, talán ez az egyetlen helyiség ahol ragaszkodom a fehérhez, bár mire a konyhához érünk, még azért sok víz lefolyik a Dunán :)
Egy remek példa az egyik kedvenc bloggeremtől, hogy a színeket milyen jól össze lehet hangolni. 
És szintén egy példa tőle, hogy a "retro" stílus is remekül mutat barnában.
A hátteret, és a padlót elnézve, szerintem ezt a bútort is Ő készítette, csak itta már eleve elegáns bútort emelte ki a szintén elegáns feketével, ami nekem szintén nagy kedvencem.
Természetesen senkit sem szeretnék arról meggyőzni, hogy barna otthont varázsoljon magának, de remélem arra azért jó példákat hoztam, hogy nem csak fehér otthonban lehet élni :)

A blog facebook oldalához itt csatlakozhatsz, ha nem szeretnél lemaradni a friss posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót.
Amennyiben nem csak a kertek, és a lakberendezés érdekel, hanem Te magad is szeretsz alkotni, dekorálni, netán érdekes workshopokon részt venni, akkor keresd fel és kövesd az EnArt Design Studio facebook oldalát, melyet itt találsz.
Képek: Kreatív Kert - Kreatív Otthon, amik az oldal kizárólagos tulajdonát képezik, így megosztásuk csak linkkel együtt lehetséges!
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod.
Eni