Bepillantás egy Holland otthonba

Hollandiával való személyes kapcsolatom kb. 20 éve kezdődött, amikor először jártam ebben a számomra csodálatos országban. Már akkor rabul ejtettek az apró kertek, az egyforma téglából épült meseházakkal, ahol nincs kerítés, nincs függöny és a fű is mindig zöld.
Már akkor megfogadtam, hogy egyszer még visszatérek, persze nem éppen úgy gondoltam ahogy az élet ezt alakította. Viszont pont az életem alakulásának köszönhetem, hogy az elmúlt két évben többször visszatértem és bepillantást nyerhettem több Holland otthonba, megismerkedtem fantasztikus emberekkel és egy picit megismertem a kultúrájukat is.
Bár életemnek ez az időszaka lezárult, már régóta tervezem, hogy a számomra legkedvesebb otthont bemutatom itt ezen az oldalon.
Szerencsére a házaspár ehhez hozzájárult, így most bepótolom ezt az elmaradásomat. Amit a lakásról tudni kell, hogy eredetileg legénylakásnak készült, majd ahogy az lenni szokott családi otthon lett belőle, ami a ma már boldog feleség kreativitását dicséri némi kompromisszummal persze:)

A konyhából nyíló apró terasz, amit egy lépcső köt össze a parányi udvarral, és természetesen a kilátás ami mi másra nézne mint egy csatornára.





Akár a reggeli kávénkat fogyasztjuk itt el akár este ülünk ki egy családi borozgatásra némi Holland sajt társaságában, garantáltan feltöltődünk és jól indul, illetve jól végződik az este.

Udvar részlet
Részlet a nappaliból, ahol a kiegészítők színe folyamatosan változik, most éppen a lila van soron, amit a fehér háttér remekül kiemel!


Természetesen ilyenkor még a vázába is lila virág kerül, ami Hollandiában nagyon olcsó és a szivárvány minden színében beszerezhető.
Kilátás a nappaliból, ahol természetesen szintén nincs függöny.
És, hogy miért nem divat Hollandiában a függöny? Erre is megvan a magyarázat. Mivel a hollandok hajós nemzet voltak így a férfiak sokat voltak távol, így az ablakokra azért nem került függöny, hogy az otthon maradt halász feleségek minél előbb észrevegyék hazatérő urukat. Persze van egy másik elmélet is, miszerint így a szomszédok szemmel tarthatták, hogy az otthon maradt feleség éppen mivel tölti idejét:) Hogy melyik az igaz magam sem tudom, de egy biztos, őket ez egyáltalán nem zavarja és nagyon szeretnek így élni. Nem zavarja őket egyáltalán, ha a szomszéd beinteget, a járókelők belesnek az ablakon, Ők is barátságosan visszaintegetnek és folytatják a dolgukat.


Konyharészlet, kilátással a csatornára és itt a lila helyett, ugyanúgy mint az étkezőben a piros szín hoz életet a fehér enteriőrbe.

Az étkező a nappali felől nézve, és a függönyök hiányának köszönhetően szinte kint érezhetjük magunkat a zöldben.
Melyik más szín dominálna a hálóban mint a piros:) egy tipikusan Holland ágytakaróval.

Ahogy így utólag végignéztem a képeket, most is azt kell mondjam a háziasszony remek munkát végzett, mert a végeredmény egy letisztult, mégis hangulatos, barátságos otthon lett. És mindezt úgy érte el, hogy minimális dekorációt alkalmazott, nem zsúfolta tele a lakást, így érvényesülni tudnak a bútorok, a kandalló és a csodálatos panoráma is.
Ha bármilyen kérdésetek van, akkor az alábbi email címen feltehetitek: totheniko75@gmail.com
Illetve az ide kapcsolódó facebook oldalon is kérdezhettek bátran: http://www.facebook.com/pages/Kreat%C3%ADv-kert-Kreat%C3%ADv-Otthon/119875681472746?ref=tn_tnmn
Itt igyekszem naponta további hasznos ötletekkel szolgálni.
Eni

 

Tihany, levendula, nyugalom, boldogság

Aki járt már Tihanyban az Apátságon kívül ez a három szó biztosan eszébe jut, talán még  a szerelem is.....
Egy dolog viszont biztos, boldog ember csak az lehet, aki minden apróságban megtalálja a szépet és képes töltődni a természet energiájából. Aki ellátogat Tihanyba mindezt megteheti.
Néhány szó a levendula történetéről, hogyan is került ide. A termesztést Bittera Gyula kezdeményezte 1926-ban aki a földet a Bencésektől vette bérbe. A vetőmagokat a híres párizsi magkereskedőtől, Vilmorintól rendelték meg, aki jelenleg is a negyedik legnagyobb magkereskedő a világon. A palántákat viszont Budakalászon nevelték. 1931-ben arattak először, és a lepárolt olajat főleg külföldön értékesítették. 1919-ben a telepet államosították, majd 1971-re csak a jelenlegi öreg levendulás bokrai maradtak meg. Így 1986-ig parlagon hevert Tihany kincse.

Az Ős levendulás bokrai.


Tihanyi látkép.
 Zátonyi Zsigmond és fia volt az, akik az államtól 1985-ben bérbe vette a területet és felélesztette Tihany kincsét, ami ma már ugyanolyan híres, mint a pannonhalmi ültetvény.

Az új telepítés igénye az 1990-es években merült fel, az öreg levendulást meghagyták egyfajta őslevendulásnak, és 1995-től 2000-ig telepítették a most látható hatalmas levendula ültetvényeket.
Ezt csodálhatják az út mentén haladva akik mostanában ellátogatnak Tihanyba. Ez a látvány megnyugtató csokorként fogadja az oda érkezőket.
Természetesen a levendulából jótékony hatásának köszönhetően nem csak olaj készül, hanem rengeteg más hasznos dolog is, amit ha sajnálunk elhasználni ( én szoktam így lenni pl. egy-egy szép szappannal) akár dekorációnak is használhatjuk!

Ez ugyan nem a hagyományos szappan forma, de jótékony hatása ugyan az, a benne levő olíva olaj hidratálja a bőrt, csillapítja a viszketést és nyugtató hatású.
A levendula molyűző hatása évszázadok óta ismert, ha nem szeretnénk a hagyományos levendulazsákot használni, arra az esetre itt van egy remek példa, ez a baba nem csak dekoratív hanem hasznos is, főleg ha van szívünk beakasztani a ruhásszekrénybe:) Nekem nincs:)
Ha kedvünk van akár gyertyát is díszíthetünk vele.

A levendulás fürdősó, nyugtató hatással van a légutakra. A só maga a természet gyógyító és tápláló ereje. Egyetlen házipatikából sem hiányozhat!

Egy dolog biztos, a levenduláról és, hogy mi mindenre használható ódákat lehetne zengeni, ezért én azt ajánlom akinek módja van rá, mindenképpen látogasson el Tihanyba, hogy maga is részese legyen ennek a csodának. És ha már Tihanyig eljutott valaki a Levendula Házat mindenképp érdemes megnézni, mert nem csak remek móka például a mocsárjárás kipróbálása, hanem ezen kívül rengeteg érdekességet megtudhatunk a Tihanyi félsziget és az Őslevendulás kialakulásáról is.
Én mindenképpen visszatérek, mert a levendula szörpöt megkóstoltam, el is készítem, viszont a levendulás csokit kihagytam(: Ezt mindenképpen pótolnom kell:) Persze visszatérésemnek nem ez lesz a fő oka, hanem a nyugalom és a táj szépsége ami számomra megunhatatlan és újra és újra elvarázsol.
Ha bármilyen kérdésetek van, akkor az alábbi email címen feltehetitek: totheniko75@gmail.com
Illetve az ide kapcsolódó facebook oldalon is kérdezhettek bátran: http://www.facebook.com/pages/Kreat%C3%ADv-kert-Kreat%C3%ADv-Otthon/119875681472746?ref=tn_tnmn
Itt igyekszem naponta további hasznos ötletekkel szolgálni.

Eni