Hogyan használjuk a tőzegtablettát?

Lassan elérkezik az idő, mikor a gondos kertésznek el kell kezdenie az első magok elültetését, hogy a megfelelő időre készen álljanak a kis palánták, hogy méltó helyükre kerüljenek. Igen ám, de mibe is ültessünk? Én még emlékszem arra az időre, mikor dédszüleim elővették a lapos faládákat, gondosan átszitálták a földet és elvetették az előző évből begyűjtött jól bevált paprika és paradicsom magokat. Utána egy hűvösebb szobába világos helyre helyezték őket és gondosan locsolgatták, majd mikor elérték a megfelelő méretet a legszebb példányokat tejfölös poharakba palántázták. Ugye ismerős? Természetesen ez is egy megoldás, hiszen hosszú ideig működött, de ma már azért vannak ennél korszerűbb lehetőségek is, amivel környezetünket is védhetjük! Ilyen termékek a tőzegcserép, amit úgy gondolom már többen ismernek, illetve a tőzegtabletta, amit most szeretnék bemutatni.
  A dehidratált tőzeg tabletta nem más mit egy tőzegből készült korong. Ezek a korongok a víz hatására megduzzadnak, így biztosítva a megfelelő közeget a csírázó magvak számára. Ha elérkezetnek, látjuk az időt semmi más dolgunk nincs, mint a korongokkal együtt a palántákat a számukra legmegfelelőbb ültető közegbe helyezni. Ennek a termékek nagy előnye, hogy a már fejlődésnek indult növényeket, nem éri „sokk„ az átültetés során, mivel közvetlenül a talajba kerülnek.
De lássuk, hogyan is néz ez ki a valóságban? Valamelyik nap kipróbáltam és nagyon élveztem:) Most pedig izgatottan várom, hogy az elültetett magvak végre előbukkanjanak. Nem véletlenül, hiszen egy egzotikus növény magjait ültettem el, így a képek mellett szereplő rozmaring csak dekoráció!

Az első teendő, hogy a kicsomagolt tőzegtablettát belehelyezzük a megfelelő méretű tőzegcserépbe.
Második lépésként nincs más dolgunk, mint a tőzegtablettát meglocsolni mindezt addig folytatva még megfelelő méretűre nem duzzad.

Mikor a tabletták feloldódnak " képlékennyé " válnak akkor kell egy apró eszközzel, én fogpiszkálóval csináltam belehelyezni a magokat.
Ezek után nincs más dolgunk, mint újra meglocsolni, még a tőzeg annyira meg nem duzzad, hogy elfedi a magokat.
Utolsó fázisként pedig ráhelyezzük a műanyag tetőt és nincs más dolgunk mint naponta locsolni, szellőztetni és várni a kis palánták megjelenését. A szellőztetés nagyon fontos, hogy ne fülledjenek be a növények! Ezt abban az esetben tudjuk elkerülni, ha olyan mini üvegházat szerzünk be ami eleve szellőző nyílással rendelkezik.

Mint a képeken is látszik én egy asztalon dolgoztam, hogy azt is szemléltetni tudjam ez egy mennyire tiszta megoldás. ami nem elhanyagolható olyan esetben ha valaki nem rendelkezik külön olyan helyiséggel ahol ezeket a tevékenységeket elvégezheti.
 Remélem mindazoknak tudtam újat mondani, mutatni, akik még nem ismerik a tőzegtabletta előnyeit, és sikerült egy kis kedvet csinálnom hozzá. Bízom benne, hogy néhányan ki is próbáljátok, még nem vagyunk elkésve. Várom a beszámolókat:)
A blog Facebook oldalához az alábbi linkre kattintva csatlakozhatsz: https://www.facebook.com/kreativkert?ref=hl, ahol naponta frissülő tartalommal találkozhatsz. Ha mindennap látni szeretnéd, ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót! :) 
Képek forrása: EnArt Design Studio
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal, is megosztod.
Eni